Marcel Ciolacu bejelentette, hogy államfő lenne

Marcel Ciolacu bejelentette, hogy államfő lenne

Erről szóló Facebook-bejegyzésében azt írta, döntését a román emberekkel, a családtagjaival és a párttársaival való egyeztetés után hozta meg. Hozzátette, a párt szombati kongresszusán ismerteti a Romániával kapcsolatos terveit, és kérni fogja párttársainak támogatását.

A PSD elnöke szerint Romániának most minden eddiginél nagyobb szüksége van a stabilitásra és az egyensúlyra. „A románoknak szükségük van arra a bizonyosságra, hogy munkával jobb életet biztosíthatnak maguknak. Az országnak olyan elnökre van szüksége, aki törődik minden polgárral” – idézi Ciolacut az Agerpres hírügynökség.

Ciolacu rámutatott, sosem hátrált meg a nehézségek elől, nehéz periódusban vette át a Szociáldemokrata Párt vezetését, és az ország közelmúltbeli történetének „egyik legösszetettebb időszakában” vállalta a miniszterelnöki megbízatást.

Most készen állok arra, hogy valamennyi román elnöke legyek.

Hiszem, hogy hozzá tudok járulni országom jövőjéhez, egy olyan jövőhöz, amelyet biztonság és jólét jellemez. Isten engem úgy segéljen!” – tette hozzá Marcel Ciolacu.

Please follow and like us:
Pin Share