Meglepetésként érte a magyarból érettségiző diákok többségét a harmadik tétel

Meglepetésként érte a magyarból érettségiző diákok többségét a harmadik tétel

„Meglepő. Könnyebben reménykedtünk, hát nem azt kaptuk” – válaszolta egy végzős diák pénteken, a magyar érettségi után kérdésünkre, hogy milyen volt véleménye szerint a tételsor. Az állásponthoz többen csatlakoztak, és mint megtudtuk,

a meglepődést tulajdonképpen harmadik tétel váltotta ki a diákokból, amelyben értekezést vártak az érettségizőktől történelmi hős szerepe az irodalomban témában.

„Sokat gondolkodtam, hogy melyik művet tudom legjobban kifejteni, kissé idegennek találtam a történelmi hősöket, és voltak olyan regények, novellák, amik sokkal közelebb álltak a szívemhez, de egyik sem illett a témához” – mondta egy másik diák.

A tétel egyébként többek között Katona József: Bánk bán című történelmi drámáját nevezte meg, és volt, aki inkább a biztosra ment, és nem választott más művet, hogy legalább azzal ne lőjön mellé, de

a megkérdezettek közül többen is inkább más magyar irodalmi mű mellett döntöttek, amit részletesebben ki tudtak fejteni.

Az első tételben Áprily Lajos egy verséről kellett elemzést írniuk a diákoknak, és elmondásuk szerint nem jelentett problémát, ahogy a második tétel szövegértelmezésére sem panaszkodtak, többségüket a harmadik tétel zökkentette ki. Egy diák úgy nyilatkozott:

számára a matematika és a földrajz is könnyebb volt a magyarnál.

És persze voltak olyan érettségizők is, akiknek nem okozott problémát a tételsor harmadik pontja sem, ők magabiztosan zárták az utolsó nap megmérettetését.

Pénteken az anyanyelvi felméréssel véget ért a 2024-es érettségi, július 8-án közlik az eredményeket, 9. és 11. között az óvásra benyújtott dolgozatokat javítják újra, végleges eredményeket pedig július 12-én közölnek.

Please follow and like us:
Pin Share