Nagyjából azonos okai vannak az egyre gyakoribbá váló csoportos elbocsátásoknak

Nagyjából azonos okai vannak az egyre gyakoribbá váló csoportos elbocsátásoknak

Májushoz képest június végére csökkent a munkanélküliek száma Hargita megyében, de a múlt év azonos időszakához mérve nagyobb az állástalanok száma, és ez az elkövetkező hónapokban valószínűleg tovább nő majd, hiszen több gyár már korábban elbocsátásokat helyezett kilátásba.

Amint arról Jánó Edit, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség osztályvezetője a Székelyhonnak beszámolt, történt egy újabb csoportos leépítés a megyében,

ezúttal egy maroshévízi textilipari vállalat vált meg 16 alkalmazottjától.

Azt ígérték nekik, hogy jövő januárban visszaveszik őket, ami az ügynökség munkatársai számára azt jelenti, hogy meg kell próbálniuk őket máshol elhelyezni, hiszen január messze van – tájékoztatott az intézmény osztályvezetője.

Egy székelyudvarhelyi bútoripari vállalat korábban szakaszos leépítést jelentett be az ügynökségnél, ami el is kezdődött, május végén 33 alkalmazottját bocsátotta el a gyár, de júniusban nem történt újabb elbocsátás. Ugyanakkor azt is elmondta, egyes alkalmazottak elérték a nyugdíjkorhatárt, mások azonnal találtak más állást, így ők be sem kerültek az ügynökség adatbázisába. A cég korábbi bejelentése szerint a 255 fős személyzetből 170 alkalmazottjától lesz kénytelen megválni augusztus végéig.
Időközben az is kiderült, hogy a Famos bútorgyárról van szó, amelynek április 22-i céghatározata alapján az Economica.net gazdasági portál az írta a múlt hónapban, hogy a tulajdonosok, azaz a részvényesek a termelés leállítását fontolgatják a magas nyersanyag- és energiaárak, valamint a romániai piacra beérkező olcsó kínai termékek miatt.

A gyár helyén lakópark épül

A vállalat kedvezőtlen piaci helyzetét tovább rontja, hogy az ügyfelei által leadott megrendelések ára nem teszi lehetővé a termelés folytatását, mivel az gazdasági szempontból nem fenntartható. A határozatból kiviláglik az is, hogy a termelés tényleges leállításáig a bútorgyár csökkentett létszámmal fog működni, igazodva a megrendelések mennyiségéhez, továbbá

arról is döntés született, hogy 2,7 millió euróért eladják a vállalat székelyudvarhelyi gyárépületét, székelyudvarhelyi egységét pedig 735 150 euróért.

A Famos nettó forgalma 33 millió lej volt tavaly, 10,4 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben, és a cég 5 millió lejt meghaladó veszteséggel zárta a 2023-as évet. A vállalat székelyudvarhelyi gyára helyén lakópark épül, és folyamatban van már a gépek értékesítése is, az erről szóló hirdetések megtalálhatók a közösségi hálón. A vállalat a leépítéseket a munkafázisok végén hajtja végre, de csak azután, hogy az érintett alkalmazottak letöltik megmaradt pihenőszabadságukat, tehát emiatt egy kicsit tolódik a szakaszos leépítés – közölte Jánó Edit, kérdésünkre azt is közölve, hogy nincs információjuk a gyár végleges bezárásának időpontjáról.

Múlt hónapban robbant a hír arról is, hogy bezárja csíkszeredai gyárát a Lactalis tejfeldolgozó és elbocsátják az üzem mind a 95 alkalmazottját.

Erről a leépítésről még előzetes bejelentést sem kapott a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség, de nem is kellett kapnia, lévén, hogy októberben zárják be a tejfeldolgozót, és a vállalatnak 45 nappal előtte kell közölnie a tömeges leépítés tényét – tájékoztatott Jánó Edit.

Lemondott szerződések, munkaerő- és alapanyag-drágulás

Az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló csoportos és tömeges leépítések okaira vonatkozó kérdésünkre elmondta, mindegyik vállalat a megdrágult alapanyagokra, az európai gazdaság problémáira, a lemondott szerződésekre – főleg Németország esetében –, az új megrendelések hiányára és a dráguló munkaerőre panaszkodik. A textiliparban a legbizonytalanabb a helyzet, „amikor elbeszélgetünk velük, mindegyik vállalatnál azt mondják, nem tudnak garanciát vállalni arra, hogy ősztől vagy téltől nem kell leépítéseket végrehajtaniuk, és hogy a világjárvány óta csökkentek az eladásaik”. Emiatt folytatódhat a negatív tendencia, és

elképzelhető, hogy munkaerőpiaci szempontból „lesznek még kellemetlen meglepetések a textiliparban”.

A jelenlegi munkanélküliségi mutatókat illetően Jánó Edit arról tájékoztatott, májushoz képest júniusban csökkent a munkanélküliek száma a megyében – 5534-ről 5397-re –, de nagyobbrészt a segélyben nem részesülő állástalanok száma csökkent, ami egy természetes folyamat nyáron, ugyanis az érintettek külföldre mennek, vagy idénymunkák miatt elutaznak, majd őszre, télre visszatérnek. A múlt év azonos időszakához viszonyítva viszont több a munkanélküli a megyében, tavaly júniushoz képest több mint 500-zal (2023. június – 4712, 2024. június – 5397). Májusban még nagyobb volt ez a különbség, az előző év azonos hónapjához képest majdnem ezerrel több munkanélküli szerepelt az ügynökség nyilvántartásában (2023. május – 4641, 2024. május – 5534).

Please follow and like us:
Pin Share