Nem jött be az ellenzék trükközése, az RMDSZ folytatja a munkát Kézdivásárhelyen

Nem jött be az ellenzék trükközése, az RMDSZ folytatja a munkát Kézdivásárhelyen

Dávid Sándor, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke pártállástól függetlenül megköszönte a kézdivásárhelyieknek, hogy éltek szavazati jogukkal, és hogy a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest jóval nagyobb számban – több mint háromezerrel többen – járultak az urnákhoz.

„Nagyon nehéz kampányon vagyunk túl, ahol sok olyan dolog történt, ami a törvényesség határát nemcsak súrolta, hanem jócskán át is lépte, de mi folytatjuk a munkát tovább, a sebek majd begyógyulnak”

– fogalmazott.

Mint mondta, a kampány során közel háromezer kézdivásárhelyi lakost kerestek meg telefonon keresztül, ezen beszélgetések során sok építő jellegű kritikát, valamint javaslatot kaptak, amelyeket feljegyeztek maguknak, és figyelembe vesznek a jövőben.

„Nekünk a következő periódusban a beruházások mellett a legfontosabb az lesz, hogy minden kézdivásárhelyi lakos úgy érezze, hogy elsőrendű lakos, mert a kampányban az ellenzék úgy beszélt, mintha Kézdivásárhelyen lennének egyesek és kettesek.

Kézdivásárhelyen soha nem volt, nincs és nem lesz másodrendű lakos”

– jelentette ki Dávid Sándor.

Hozzátette, a város maga nem csak épületekből, hanem emberekből áll, és az RMDSZ-nek az a legfontosabb, hogy az emberekkel közösen építsék a várost, és olyanná tegyék, hogy mindenki büszke lehessen rá.

Sosem volt még ilyen mocskos a kampány Kézdivásárhelyen

Bokor Tibor polgármester az elhangzottakhoz kapcsolódva hangsúlyozta, büszke Kézdivásárhelyre és a kézdivásárhelyi emberekre, és arra kér mindenkit, hogy a kampány lezárultával ők is legyenek büszkék városukra. Köszönetet mondott a kézdivásárhelyi, oroszfalvi, sárfalvi, szászfalvi és nyujtódi lakosoknak, kiemelve, hogy a rengeteg szavazat, amit kapott, megerősíti munkájában.

„Én elég sok kampányban részt vettem a pályafutásom alatt, viszont soha ilyen mocskos kampányban, mint az elmúlt hetekben, nem volt részem.

Nem volt könnyű, hogy túltegyem magam mindazokon a személyes sértéseken, amik értek, de ezek még jobban megerősítettek abban, hogy Kézdivásárhelyen erős, pozitívan gondolkodó, tenni akaró közösséget kell létrehoznunk”

– foglalta össze a kampányidőszak tapasztalatait a negyedik mandátumát elnyerő elöljáró.

Hozzátette, nagyon bántotta, hogy a kampány során életében először románellenesnek titulálták, hiszen bárki kereste fel, soha nem azt nézte, hogy az illető milyen nyelven beszél, hanem segíteni próbált, és ezután is így tesz.

Őszintén sajnálom azt, hogy a román közösségnek nincs legalább egy embere, aki részt venne a városvezetésben,

hiszen úgy sokkal jobban megértenénk és meg tudnánk oldani ennek a rétegnek a problémáját” – hangsúlyozta, hozzátéve, a román közösségnek magának kell levonnia a következtetéseket, és olyan személyt válasszanak a közösség élére, aki nem a saját érdekét, hanem a helyi románokét képviseli.

Már a napokban újabb fejlesztések kezdődnek el

Bokor Tibor kijelentette, a munkát folytatják, az elkezdett, de be nem fejezett munkálatokat szeretnék még az idén lezárni, ugyanakkor már a napokban újabb munkapontokat nyitnak.

A jövő héten elkezdődik a víz- és csatornahálózat felújítása a Kert és az 1918. december 1. utcákban, ugyanakkor folytatják az udvarterek rendezését is. Amennyiben az időjárás engedi, ugyancsak jövő héten indul az útfelújítás a Szőcs József (Piac) utcában, illetve a térrendezés a Stadion utcában kialakított inkubátorház körül.

Szilveszter Szabolcs alpolgármester úgy vélekedett, a józan ész döntött Kézdivásárhelyen, így rendkívül pozitív eredményt értek el, és

meglátása szerint ez azt tükrözi, hogy a város erős közösséggel rendelkezik.

„Biztosítjuk a kézdivásárhelyieket, függetlenül attól, hogy ki és milyen véleménnyel van a városról, hogy előre fogunk haladni, jól fogunk dolgozni, és mindent megteszünk, hogy a városunk jó irányba haladjon továbbra is” – mondta.

Itt a piros, hol a pirost játszott az ellenzék?

Tamás Sándor, ötödik mandátumát elnyerő Kovászna megyei tanácselnök, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke a magas választási részvétel fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy

az elmúlt húsz évben nem volt rá példa, hogy ennyi választópolgár voksoljon Kézdivásárhelyen – csaknem 6700 érvényes szavazat született.

„Ez azt jelenti, hogy a kézdivásárhelyiek tisztán látnak, és megköszönjük nekik azt, hogy különbséget tudtak tenni a »trükkös fiúk« és a »munkás fiúk« között” – fogalmazott.

A tanácselnök az Itt a piros, hol a piros játékhoz hasonlította az EMSZ és a románpárt-szövetség kampányát, trükközésnek minősítve azt, ahogyan a választásokat megelőző időszakban váltogatták a polgármester-jelöltjük és listavezetőjük személyét.

„Hála Istennek sem Kézdivásárhelyen, sem Székelyföldön, sem Erdélyben ezt nem díjazzák az emberek. És ez kiderült a választási eredményből is”

– húzta alá.

Ezzel szemben, véleménye szerint az RMDSZ csapata rengeteget dolgozott az elmúlt években, így a kampányban már csak annyi dolguk volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a megvalósításokra.

Az AUR-nak két képviselője lesz a megyei tanácsban

Az országos eredményekről elmondta, előzetesen az RMDSZ félmillió szavazatot kívánt elérni, ehhez képest a legfrissebb adatok szerint

579 ezren nyomták a pecsétet a szövetség listájára, amire legutóbb húsz éve volt példa.

Tamás Sándor szerint sikerült elérni azt a két nagy célt, amit megfogalmaztak: a magyar közöny és a román AUR legyőzését.

„Az emberek látják, érzik azt, hogy bár Kézdivásárhelyen vagy Háromszéken egyfajta kis magyar világ van, de a megyén kívül, az országban felbolydult a politikai élet, és nagy előretöréssel jön az AUR és Diana Șoșoacă” – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette, a szélsőségesek Kovászna megyében is megvetették a lábukat:

Előpatakon öt, Bardocon és Kökösön egy-egy AUR-os tanácsos jutott be a helyi képviselő-testületbe, ugyanakkor Kovászna Megye Tanácsában is két helyet szerzett a nacionalista párt.

Tamás Sándor elmondta, mivel sem az EMSZ, sem az MPE nem szerzett mandátumot, ugyanakkor Bodzavidéken magasabb volt a részvétel, mint a megye magyar vidékein, megnőtt a román képviselők száma a megyei tanácsban, ezáltal pedig megbillent az etnikai egyensúly a testületben.

Kiemelte, hogy ha a két kisebbik magyar párt összefogott volna, akkor elérték volna az 5 százalékot és bejutottak volna a megyei önkormányzatba, kevesebb helyet hagyva a szélsőségesek számára.

Bár mi ezt halkan mondtuk, de most az emberek is megpecsételték, hogy jobb az egység, mint a szétforgácsolódás”

– hangsúlyozta.

A megyeitanácselnök-választás kapcsán elmondta, sem Kézdivásárhelyen, sem megyei szinten nem kapott még soha annyi szavazatot, mint vasárnap, ezért megköszönte mind a céhes város, mind a megye lakóinak a bizalmat.