Nem vállalja többé a felelősséget a katolikus egyház az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épületért

Nem vállalja többé a felelősséget a katolikus egyház az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épületért

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Vízi Zakariás esperes megkeresésünkre elmondta, a Státus készíttetett egy műszaki ellenőrzést, amelynek eredményét elküldték a polgármesteri hivatalnak, az Unirea Főgimnáziumnak, illetve a tanfelügyelőségnek, most pedig az iskolát fenntartó helyi önkormányzat válaszára várnak.

Mi nem vállaljuk a felelősséget abban az esetben, ha valami ott az iskolában történik. Az épület belső része még talán egy évig bírná, de a tetőszerkezet el van korhadva nagyon sok helyen, kívül is meg kellene csinálni a drénezést, a kanálist, de a cég nem vállalja a munkálatokat úgy, ha közben oktatás folyik az épületben”

– fejtette ki Vízi Zakariás.

Hozzátette, ők nem köteleznek senkit arra, hogy kiürítsék az épületet, de nem vállalják tovább a felelősséget az ingatlan rossz állagáért. Azt is elmondta, arra vár az épület tulajdonosa, azaz az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, hogy az iskolák fenntartásáért felelős helyi önkormányzat eldöntse, maradnak-e az Unirea Főgimnázium tanulói ősztől az épületben, vagy sem.

A Státus Alapítvány által megfogalmazott értesítésben az is szerepel, hogy

a felújítási munkálatok nagy költségére való tekintettel arra kérik a helyi önkormányzatot és a tanügyminisztériumot, hogy segítsen pénzügyi alapot teremteni a munkálatokhoz,

ugyanakkor kilátásba helyezik a bérleti díj csökkentését, amennyiben elkezdődnek a felújítási munkálatok.

A helyi önkormányzat iskolákért felelős osztályának vezetője, Horațiu Lobonț megkeresésünkre megerősítette,

ősztől nem költöznek sehová az iskola osztályai, maradnak az épületben.

A polgármesteri hivatal sajtóközleményben ígért részletesebb tájékoztatást, de cikkünk közléséig az nem érkezett meg szerkesztőségünkbe.

Az Unirea Főgimnázium igazgatója, Aurora Stănescu a zi-de-zi.ro hírportál megkeresésére azt válaszolta, egyelőre várják a polgármesteri hivatal és a tanfelügyelőség megbeszéléseinek eredményét. Azt viszont kiemelte,

igazgatóként nem tudja figyelembe venni ezt az értesítést, hiszen két hét múlva kezdődik az iskola, késő van ahhoz, hogy kitelepítsék az osztályokat az épületből.

Hozzátette, a Státus által kiküldött értesítésen kívülő egyéb tájékoztatást egyelőre nem kapott az ügyben.

Please follow and like us:
Pin Share