Népviseletben a kórház alkalmazottai – most először

Népviseletben a kórház alkalmazottai – most először

Több motorkerékpár gurult körbe a városban pénteken székely népviseletbe öltözöttekkel. A bukósisak nyilván most is kötelező volt a közúton, így a helyiek nem ismerhették fel, hogy kik is ők. Azonban amikor a kórház udvarára befordultak, látható lett, hogy Könczei Csaba orvosigazgató és az egészségügyi intézmény más munkatársai vállalkoztak arra, hogy székely ruhában motorozzanak ezen a napon Gyergyószentmiklóson.

A kórház főbejáratának lépcsőjén pedig több mint ötvenen álltak össze csoportképre. Az intézmény először csatlakozott a székely népviselet napja mozgalomhoz. De biztosan nem utoljára, hiszen ezt most hagyományteremtő szándékkal is tették.

Mi is hangsúlyt szeretnénk adni annak, hogy mennyire fontos, hogy ügyeljünk az értékeinkre, tartsuk tiszteletben ezeket, becsüljük meg és használjuk. Ha mi nem tesszük, más nem fogja ezt tenni helyettünk

– fogalmazott Fülöp Enikő kórházmenedzser.

A kórházi osztályokon a betegek között az orvosok, ápolók, asszisztensek nyilván nem viselhették a székely ruhát, így ők csak a közös fénykép erejéig vették fel, de az irodákban dolgozók egész nap büszkén viselték Székelyföld különböző tájegységeinek hagyományos viseletét. Amint megtudtuk, törekedtek arra, hogy származási helyük egyedi viseletét vegyék magukra ebből az alkalomból. Volt egy román nemzetiségű munkatársnőjük is, aki nem szeretett volna ebből kimaradni, és egy fehér ruhában, székely mellényben jelent meg a csoportképen.

Please follow and like us:
Pin Share