Népzeneoktatás indul ősztől a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen

Népzeneoktatás indul ősztől a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen

A kezdeményezés kapcsán Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke a Székelyhonnak kihangsúlyozta: fontosnak tartották, hogy miután a Sapientia-egyetemen elindult a néptáncosok képzése,

lehetőséget teremtsenek a zeneművészet szakra bejutó fiataloknak, hogy szakemberektől tanulhassanak a népi hangszerek használatáról és a népdaléneklésről.

„Folklórszempontból Erdély egy hiteles hely, igazi vonzerőt jelent, erős hagyományokkal rendelkezik. A népi kincsek hagyományos átadása egyre kevésbé lehetséges, így meg azt kell szervezni .

A néptáncosok képzése után eljött az ideje, hogy népi zenészeket és énekeseket is képezzünk, és nagy öröm, hogy ősztől a zeneművészeti karon tanuló fiatalok a népzenei tantárgycsomagot is választhatják.

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány biztosítja a gyakorlati oktatást, erdélyi és magyarországi szakemberek bevonásával. Azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok érdeklődnek a népi hangszerek, a népdaléneklés iránt, ezért fontos a képzés megszervezése, hiszen nem elég, ha az adatközlők csak maguk között osszák meg tudásukat” – fejtette ki Kelemen László.

Megtudtuk, hogy a hároméves egyetemi alapképzés végén

az akkreditált zeneművészeti diplomához tartozó tanulmányi törzslapon is megjelennek a népzenei tárgyak, elősegítve ezzel a hivatásos erdélyi népi együttesekben való alkalmazást.

Mi több, ha a fiatalok elvégzik a pedagógia-modult, akkor iskolákban, zenetanárként is elhelyezkedhetnek.

Fontos tudnivaló, hogy a BBTE magyar nyelvű, zeneművészeti alapképzéséhez a jelentkezésnek nem feltétele a zenei középiskolai végzettség.

Please follow and like us:
Pin Share