Ötszázszor már használták Csíkszereda okos közvécéjét

Ötszázszor már használták Csíkszereda okos közvécéjét

Sok pénzből megvalósított, modern közvécé nyílt meg egy hónappal ezelőtt a felújított csíkszeredai Gál Sándor téren.

Az illemhely kuriózumnak számít hiszen – bármennyire is furán hangzik – úgynevezett „okos vécéről” van szó: az illemhely teljesen automatizált, minden használat után önmagát tisztítja.

Bors Béla alpolgármester szerint

az első három hét alatt közel ötszáz használatot jegyzett a létesítményt működtető számítógép, ami azt bizonyítja, hogy szüksége volt Csíkszeredának egy ilyen létesítményre.

„A lehetőség adott, már csak a rendeltetésszerű használatra kell figyelnie mindenkinek, aki igénybe veszi” – fogalmazott az alpolgármester. Elmondása szerint az elkövetkezendő években megvalósuló projektekben, mint például a Festő Nagy István utca felújítása, vagy a Fodor Sándor park (egykori ifjúsági park) rendbetétele után ezeken a helyszíneken is helyet kap egy-egy hasonló okos közvécé;

a meglévő zöldségpiacinál pedig már készül a terv egy modernizált, felújított, újabb közvécére.

Az okos közvécé használata egyébként nem díjmentes, jelképes összegért vehető igénybe: mindössze 1 lejt kell fizetnie tíz percre annak, akinek fel kell keresnie azt.

Bankkártyával még mindig nem lehet fizetni a nyilvános illemhelyen, ezért fontos, hogy legyen nálunk készpénz az okos vécé használatakor.

A kabin hőszigetelt, amely automatikusan bezár, amikor valaki használja, viszont abban az esetben, ha szükséges – például egy áramszünet esetén – manuálisan is nyitható.

Az okosvécé erőteljes vízsugárral minden használat után tisztítja magát.

Please follow and like us:
Pin Share