A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy
2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel.
Az MTI beszámolója szerint ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak.
Azt is felidézte, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt.
Orbán Viktor elmondta, hogy július elsejével Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
A kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy „ilyen nehéz körülmények között” is fogadja. Hangsúlyozta:
A magyar kormányfő jelezte: ezt a helyzetet szerette volna fölhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjon szót váltani az orosz elnökkel és néhány olyan kérdésben, ami fontos Európának, szeretné megismerni az álláspontját.
– mondta Vlagyimir Putyin orosz államfő az találkozóról az orosz Rosszija 1 televízió élő közvetítésében.
Természetesen kész vagyok megvitatni a részleteket önnel ezzel a kérdéssel kapcsolatban és arra számítok, hogy ön is ismerteti velem az ön, az európai partnerek álláspontját” – tette hozzá.
Arra is kitért: ami az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatokat érinti, sajnos nagy,
35 százalékos csökkenés tapasztalható az áruforgalom terén.
Összességében van min dolgoznunk és megvalósítjuk a projekteket – tette hozzá Vlagyimir Putyin.
A találkozón jelen van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője is.