Óvoda újul meg Szentegyházán, ősztől új, ideiglenes helyszínen várják a kicsiket

Óvoda újul meg Szentegyházán, ősztől új, ideiglenes helyszínen várják a kicsiket

Kereskedelmi egység székhelye és szolgálati lakás is volt korábban a Hófehérke óvoda épülete, ahol az utóbbi években három gyerekcsoportot tanítottak – tudtuk meg Lőrincz Csaba szentegyházi polgármestertől. Mint mondta,

az évek során leromlott állapotba került az épület, bármennyire is igyekeztek karbantartani, ezért a teljes felújítása mellett döntöttek.

Szerencséjük volt

Az elképzelések megvalósítása érdekében az országos helyreállítási terv programban (PNRR) pályázott az önkormányzat, amely így 1,2 millió lejes támogatást kapott. „Már akkor szóltak, hogy a projekt felét önrészből kell megvalósítani, de mi ezt is bevállaltuk, hiszen fontos beruházásról van szó” – magyarázta az elöljáró. Szerencséjük volt azonban, hiszen a kivitelező megtalálása érdekében indított közbeszerzési eljárás során

lényegesen lecsökkent a kivitelezés költsége, azaz végül csak 280 ezer lejes önrészt kell biztosítson az önkormányzat.

A munkálatok során gyakorlatilag csak az épület falai maradnak meg. Egyebek mellet

kicserélik az ajtókat és ablakokat, újravakolják és festik a falakat, teljesen megújul a tetőzet.

Hőszigetelik ugyanakkor a mennyezetet és az óvoda alapját, valamint a külső részt is.

Az építkezés közel két hónapja kezdődött el, de már most látványos a haladás: leverték a falakat, feltörték a padlózatot és a tetőn is dolgoznak.

Tizenhat hónap áll a kivitelező rendelkezésére, hogy befejezze a munkálatokat – ebbe nem számítanak bele azon hónapok, amelyekben az időjárási viszonyok miatt nem lehet dolgozni.

Máshol várják a gyerekeket

Noha a felújítást követően eleinte egyfajta inkubátorházként szerették volna működtetni az intézményt, annyira megnőtt a gyerekek száma, hogy a továbbiakban is óvoda lesz a helyszínen. Mindemellett

hat gyerekcsoport fog járni a piac mellett újonnan megépülő napközibe (kettő közülük óvodás csoport) –

közölte a terveket a polgármester.

Az óvoda újjáépítési munkálatainak idejére

a polgármesteri hivatal Hársfa utcai ingatlanjába költöztetik át az ide járó gyerekeket.

Ott már végre is hajtották az ehhez szükséges átalakítási munkálatokat. Arról az épületről van szó, ahol a hivatal is működött, amíg eredeti székhelyüket modernizálták.

Please follow and like us:
Pin Share