A tanácsülés egyik kiemelt pontjaként a testület jóváhagyta a nagyajtai vashíd átadását, amelyért cserébe a községnek a híd 28 ezer lejes leltári értékét kell megtérítenie. Tamás Sándor tanácselnök emlékeztetett, hogy
a Thomas acélból készült híd 1901-ben épült, az 59 tonnás szerkezetet pedig a helyi önkormányzat kérésére mentették meg.
A régi híd helyére újat építtetett a megyei tanács, akárcsak Vargyason, ahol az elnök szerint rövidesen a nagyajtai minta szerint cselekedhetnek, a jogi folyamatot ebben az ügyben is elindították. Az elnök felidézte, hogy a megyei önkormányzat az elmúlt 12 évben
13 új hidat építtetett, 11 esetében teljes vagy részleges javításokat hajtott végre, ebben az évben pedig 7 híd feljavításának, illetve újjáépítésének fogott hozzá, a jövőben további kettőnek lát majd neki.
A szerdai ülésen több, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházat érintő tanácsi határozatot is elfogadtak a képviselők. Egyrészt
megnövelték az intézmény költségvetését 160 ezer lejjel olyan javítási és karbantartási költségek fedezésére, amelyek előre nem láthatóan merültek fel év eleje óta.
Továbbá a testület jóváhagyta a kórház európai uniós pályázatban való részvételét, amellyel az újszülöttek szűréséhez szükséges berendezéseket, többek között koraszülöttek ideghártya-károsodásának megelőzését szolgáló felszereléseket szerezhetnek be:
levegő-oxigénkeverőt, életjelző monitort a szülőszobákban, műtőkben, szállítható lélegeztetőgépet és inkubátort.
A projekt összértéke eléri a 300 ezer lejt.
A háromszéki megyei önkormányzat már korábban vásárolt hat, drogtesztelésre alkalmas Dräger DrugTest típusú analizátor- és tesztkészletet, amellyel a hatóságok munkáját segítheti. A szerdai döntés értelmében a 136 ezer lej értékű felszerelést átadták a megyei rendőrség számára.
A közúti ellenőrzések során használható tesztek nyolc típusú anyagot, például opiátumokat, kokaint, cannabinoidokat, amfetaminokat, valamint szintetikus drogokat és benzodiazepin alapú nyugtatószereket is ki tudnak mutatni.
A Gyárfás Jenő Képtár felújításának frissített műszaki-gazdasági mutatóit is jóváhagyták, amely szerint
a beruházás összértéke 14 millió lejről több mint 17 millió lejre ugrik.
A sepsiszentgyörgyi Bazár épületében elhelyezkedő galéria a Székely Nemzeti Múzeum kezelésében van, ám az több mint tíz éve zárva tart. A felújításról először 2012-ben döntött a megyei önkormányzat, de a kivitelező cég leállította a munkát, később azért harcoltak, hogy az épület visszakerüljön a megyéhez. Most úgy tűnik, sínen van a projekt, azok után, hogy az engedélyek megszerzésére is jó ideig várni kellett.
Tanácsi határozatot fogadtak el továbbá a Háromszék Táncegyüttes névváltoztatásáról is, amelyet az indokolt, hogy
a térség egyik legrégebbi táncegyüttesének repertoárja már rég túllépett a folklór előadásokon, számos táncszínházi produkciót mutatott be.
Ennek megfelelően a Háromszék Táncegyüttes helyett Táncszínházzá alakult. Továbbá jóváhagyták azt is, hogy az utánpótlás-neveléssel foglalkozó tevékenységet is indítsanak, így az intézményhez kerül a Százlábú ifjúsági tánccsoport.