Ritkábban számíthatnak zavaros vízre a sepsiszentgyörgyiek

Ritkábban számíthatnak zavaros vízre a sepsiszentgyörgyiek

A vízhálózat digitalizálását nagyjából egy év alatt sikerült teljesen befejezni. Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezérigazgatója ennek kapcsán elmondta: ezentúl ritkábban merülhet fel probléma a vízszolgáltatással, noha Sepsiszentgyörgyön eddig sem voltak különösebben gondok, hiszen kevés a régi vezeték.

Amit a lakók nem érzékelnek, de mi fogunk, hogy az esetleges veszteségeket könnyebben tudjuk azonosítani, magyarán: egy törött vezetéket nem akkor veszünk észre, amikor valahonnan felfelé bugyog a víz, hanem amikor a folyamatos mérések azt mutatják, hogy indokolatlanul megnőtt a vízfogyasztás valahol

– összegezte a vezérigazgató.

Nemsokára lezárul a projekt

A digitalizáláshoz szükséges mérők beszerelése mellett elzárócsapokat is cseréltek Sepsiszentgyörgyön, illetve

egyes helyeken megváltoztatták a vízellátás útját is, ez utóbbi okozta azt, hogy néhol hosszabb ideig is zavaros víz folyt.

Október első hetében még három hozammérőt szerel fel a kivitelező cég, ezzel lezárul a munkálat.

Kelemen Szabolcs, a diszpécserszolgálat és digitális hozammérő szolgáltatás vezetője szerint még pár apróság hátra van, például úszókapcsolók szerelése és az adminisztrációs rendszerbe, vagyis a SCADA-ba történő integrálása, ami követhetővé teszi a hálózatban történő eseményeket.

Összesen 110 darab mérésáramló került beszerelésre. Az eszközök megvannak, most jön az, amikor az eszközök nyomon követéséről fogunk gondoskodni. Remélhetőleg már novemberben a SCADA rendszerbe be tudjuk ezeket integrálni

– szögezte le.

Az áramlásmérők segítségével nagyjából harminc olyan zónát hoznak létre, amelyekben a befolyó vizet tudják követni. Ebből önmagában még nem tudnak következtetni a veszteségre, így két mérést vesznek alapul: az éjszakai minimum fogyasztást, illetve azt is, hogy az emberek mennyit fogyasztottak egy adott időszakban. Így azt is tudják azonosítani, ha valahol gyanús módon megnő a vízfogyasztás, ami arra utalhat, hogy egy adott zónában baj van.

Please follow and like us:
Pin Share