Az emberi működést öt dolog határozza meg: a személyiség, a DNS, a mikrókörnyezetünk, a transzgenerációs minták és a generáció, amelyhez tartozunk. Ez utóbbiról beszélt az előadásában Steigervald Krisztián A Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? és a Generációk harca a figyelemért – Hogyan tanuljunk egymástól, egymásért? című könyvek szerzője. A generációs különbségek megértéséhez adott egy újabb „dioptriát”, amelyen keresztül szemlélni lehet a világot, de nem akart senkit meggyőzni arról, hogy ez az egyetlen igazság a Földön.
Előadásain gyakran felteszik neki a kérdést, hogy miért kell ma a generációkról beszélni, hiszen amióta világ a világ, léteztek generációk, és
történelmi tény az is, hogy az idősek mindig is „fújtak” a fiatalokra, és a fiatalok az idősekre.
A generációkutató kifejtette, az evolúció úgy alakult, hogy a földi élet a folyamatos változásról szól, tehát kell mindig egy következő generáció, mert az hozza el a változást, ami nem lesz jobb, csak több.
A több az nem jobb, valójában csak azt jelenti, hogy a következő generáció mindig többet tesz le az asztalra, mint az előző, ezért azt gondolják a fiatalok, hogy többre viszik, mint az idősek.
Az idősek ezzel természetesen nem értenek egyet. „Vérrel, verítékkel létrehoztuk ezt nekik, és ezek belenyúlnak. Hát, ha lekapcsolnánk az internetet, ezek belehalnának. Ezek fogják nekünk kitermelni a nyugdíjat?” – adott hangot Steigervald Krisztián az idősekben felmerülő kérdéseknek, némi iróniával fűszerezve. Hozzátette, innen indul el a sokat hangoztatott „bezzeg régebb minden jobb volt” hozzáállás is.
Az emberi faj az egyetlen a földön, amelynek nem kell újra megtanulni azt, ami már létezik a születése pillanatában.
Az neki az origó, és mivel van egy velünk született hiányérzetünk, az origó nem lesz elég, hanem egy picivel többre akarjuk vinni.
Sezlon a Zukban és a hashtag-sütemény
A generációk esetében az egyik legfontosabb kérdés mindig az, hogy miként kommunikálunk? Mindig is volt szleng, amelyről a fiatalok tudtak, az idősek kevésbé. Ezzel kapcsolatban a kutató rögtön el is mesélt egy történetet, amelyet pár hónappal ezelőtt élt meg egy forgatás szünetében, amikor több generáció tagjai beszélgettek.
A húsz évvel idősebb rendező elmesélte, hogy a kilencvenes évek elején úgy jártak bulizni, hogy betettek egy sezlont a Zukba.
A fiatalabb fotóslány ebből semmit sem értett, „valami gusztustalanságra” gondolt – tette hozzá Steigervald Krisztián, aki nem lepődött meg azon sem, hogy a Kultúrpalotában ülő, harmincnál fiatalabbak sem tudják, hogy mit jelent ez a mondat. Valójában csak azt, hogy betettek egy heverőt egy régi lengyel furgonba, és úgy indultak bulizni.
A következő szünetben – folytatta a történetet –
a fiatal lány a hashtag-süteményről kezdett el beszélni, ennek megértése viszont a csapat idősebb tagjainak okozott fejtörést.
Mint kiderült, a rácsos szilváslepényről beszélt a lány. „Az a különbség most, hogy annyira gyorsan változik a szleng, hogy
sokszor a 18 évesek már nem értik a 14 évesek szlengjét, tehát a generáción belüli szóhasználat is sokszor félrecsúszik.
Ember legyen a talpán, szülő és pedagógus legyen a talpán, aki megérti, mit akar a gyermek, amikor azt mondja, hogy te olyan grincs vagy” – magyarázta a kutató, rögtön hozzátéve, ez nem jelent jót.
Amikor a generációkról beszélünk, a tanult képességekre gondolunk, arra, hogy amikor megszületünk, milyen dolgokhoz kell alkalmazkodnunk, amik majd az életünket befolyásolni fogják. Két különböző fogalmat emelt ki: a generáció és az életkor fogalmát. Egyiknek látszólag semmi köze a másikhoz, de mégis van – mondta.
Olyan, hogy fiatal vagy idős generáció nincs, hiszen az nem egy ember, nem tud fiatal vagy idős lenni.
Most az alfa generáció tagjai a legfiatalabbak, de nyolcvan év múlva nem ők lesznek azok, noha akkor is az alfa generáció tagjai lesznek
– hangsúlyozta a szerző, aki maga az X-generáció tagja, hiszen a hetvenes évek második felében született.
Nem mi döntöttünk Columbo és az internet között
Olyan időket élünk, amikor nagyon sokáig kell dolgoznunk, nem vagyunk erre felkészülve sem fizikailag sem kognitív képességeink terén. A cukiság az evolúció trükkje, ezért figyelnek a kisbabákra, gondoskodnak róluk.
Amikor már a baba képes egyedül túlélni, megszűnik a cukiság, és „elindul a rondulás irányába”, ennyire egyszerű az evolúció
– fejtette ki a kutató, akinek szavain egy egész nagyteremnyi néző nevetett, magukra ismerve a leírásból.
De az, hogy mennyi figyelmet kap egy baba, nem csak a szülőktől függ, hanem attól is, hogy milyen világba születik. Az idegrendszer mindig úgy alakul ki, hogy az újszülött túléljen, a túlélésnek megfelelően alakulnak ki a szinaptikus kapcsolatok az idegrendszerben. Mint mondta, ő maga a hetvenes években egy pici Tolna megyei városban született, tehát egy lelassult, elmélyült, a maihoz képest unalmas gyerekkora volt.
Az akkor pörgösnek tűnő mesefilmek – mint a Rumcájsz vagy a Lolka és Bolka – ma már unalmasnak, lassúnak tűnnek, akárcsak a Columbo című krimisorozat, amely másfél órán keresztül – reklámmegszakítás nélkül – képes volt odaláncolni az embereket a tévé képernyője elé, úgy, hogy már az első perctől tudták, ki a gyilkos.
Ezzel szemben ma fél óra alatt egy középiskolás mintegy háromszáz különböző videót néz meg. Mennyivel másabb idegkapcsolatok alakulnak ki a figyelem szempontjából akkor, ha másfél órán keresztül egy dologra fókuszálunk, mint ha félóra alatt háromszáz különböző inger éri az agyat? Steigervald Krisztián hangsúlyozta, nem jobb, nem rosszabb, csak más –
Mást adunk át a gyerekeinknek, más tanult képességeik lesznek
Nem születtek a mai gyerekek sem mobillal a kezükben, hanem mi adjuk oda nekik, és mi nem adunk hozzá forgatókönyvet, de még ennek a mentális terhét is rátesszük a vállukra – mondta a kutató, hozzátéve, hogy könnyebb a gyereket hibáztatni a sok mobilozásért, és ezáltal lerázni a felelősséget magunkról.
– fejtette ki a kétkötetes szerző.
Ha az anya szoptatás közben csetel, akkor a csecsemő már az anyatejjel azt szívja magába, hogy neki erre a készülékre szüksége van. Ma egy átlagos család Magyarországon hét percet beszélget egymással. Ebből egyenesen következik az is, hogy
a gyerekben nem alakul ki a szóhasználat készsége, ami a korábbi generációknál még megvan.
A gyerekeknek drasztikusan csökkent a beszédkészségük. Tehát olyan szinten megváltozott a makrókörnyezet, a külvilág, hogy mást adunk át a gyerekeinknek, ezért nekik más tanult képességeik lesznek. Erről szólnak a generációs különbségek. Itt függ össze az életkor és a generáció, így tanulja meg a gyermek, hogy a világban ki a fiatal és ki az idős.
Ezeknek a fogalmaknak nincs tudományos definíciója, így jutunk el az evolúcióhoz, amelyben kialakult az, hogy minden ember egyetlen életkort tart tökéletesnek, éspedig az éppen aktuális sajátját, az összes többit furcsának találja
– magyarázta Steigervald Krisztián.
A generációs megértés alapja a Hemingway-i gondolat
A hosszú várható élettartam miatt nagyon sokáig élnek együtt ma a generációk. Hogy ne kelljen újra kitalálnunk magunkat, amikor a gyerekek elmennek, ezért kitalálunk olyan trükköket, amivel otthon tarthatjuk őket – figyelmeztet a kutató.
Helikopterszülők, inkubátorcsalád, bumeránggyerek
– foglalta össze találóan a sokáig együtt élő generációk jellemzőit egy-egy szóban. Az említett trükköket nem kiszúrásból csináljuk, hanem saját bizonytalanságaink miatt. A gyerekek ma azt látják, hogy hetvenöt éves korukig dolgozniuk kell, ezért a családi fészekből való kirepülés is kitolódik.
Egy kutatás szerint ma egy átlagos fiatal 28 éves koráig otthon lakik a szüleivel, 27 éves korukra definiálják magukat felnőttnek.
A 18-28 évesekre külön kategória van, a pszichológia ezt utó-serdülőkornak hívja, és ha nevetünk ezen – teszi hozzá a kutató – akkor beleragadunk a saját generációs mintánkba, hiszen a mi időnkben már 18 éves korban eljöttünk otthonról. De a generációs megértés alapja az, amit Hemingway mondott:
megérteni annyi, mint megbocsátani.
Nem jókedvükből tesznek így, hanem mert annyira más környezetben nőnek fel, hogy számukra ez a túlélés alapja. Az érzelmekért felelős limbikus rendszer az élet első három évében jön létre, ezek mentén tud a gyermek megkapaszkodni, ebben van számára a biztonság forrása. A pszichológia azt mondja, hogy
a felnőtt személyiségünk 85 százaléka az élet első három évében alakult ki, ez jelenti az origót.
Ne magad fölé emeld, hanem lásd meg benne az embert
A mai generáció tagjainak agya 2007 után – amikor Steve Jobs bemutatta az első Iphone-t – a túlélés érdekében egy hiperszenzitív, hipergyors világra kellett reagáljon.
– figyelmeztetett Steigervald Krisztián. A szülő-gyerek viszonyban ma már nem tudunk poroszosak lenni, de
a partnerségi viszony sem azt jelenti, hogy mindent mindig megadsz neki, magad fölé emeled, hanem azt, hogy meglátod benne az embert, és az embert adod magadból is.
De ez nagyon nehéz, mert mi nem ezt kaptuk gyerekkorban. Ott a gyereket nem volt szabad úgy kezelni, hogy a gyereknek jó legyen, mert azzal elkényezteted, az pedig nagy hibának számított régen. Ezzel szemben ma válaszkész nevelés van – hangsúlyozza a kutató.
Honnan tudhatná, ha nem tanítjuk meg neki?
A generáció egy lokális, szociokulturális tényező, amely hatással van az idegrendszerünkre – állítja Steigervald Krisztián, aki egy olyan világban született, amikor még kialakulhatott a várakozás képessége, hiszen mindenre várni kellett. Ma már nem így van,
megtanultuk, hogy meg lehet oldani sok mindent azonnal, tehát nem csúszunk vissza a gyerekkorunkba.
De az akkori tapasztalataink még megvannak, és ezért azt gondoljuk, hogy ez egyetemes igazság, és mindenki tud várakozni, de mindenki tud azonnal is működni. A gyerekeinknek azonban csak azonnali mintát mutatunk, és azt feltételezzük, hogy az ő agyuk is tudja mindkettőt. De honnan tudhatnák, ha nem tanítjuk meg nekik?
Ma más a nevelés célja. A huszadik században nem az volt a szülő célja, hogy a gyerek biztonságos kötődését megteremtse, hanem az, hogy a gyerek beilleszkedjen, minél hamarabb önálló legyen és felelősséget vállaljon saját magáért.
A mai szülő célja pedig az, hogy boldog, tökéletes gyerekkort teremtsen.
Erősödik ezáltal a biztonságos kötődés, de cserébe kikerül a képletből a felelősségvállalás és az önállóság. Egyik sem jobb vagy rosszabb, csak más. Épp ezért fontos, hogy hidat tudjunk építeni a generációk között – tette hozzá. A hidat pedig az tudja megépíteni, akinél mindkét pillér megvan, vagyis van huszadik századi és huszonegyedik századi tapasztalata is. Az agy csak az alapján működik, ami számára normális – ilyenek a gyerekkori minták. Ezért
nekünk, szülőknek, pedagógusoknak kell hidat építenünk a fiatalabb generációk tagjai irányába, akiknek teljesen más szinaptikus agyi kapcsolataik vannak.
A kutató a szülői tudatosság fontosságát hangsúlyozta, ami abban áll, hogy kapcsolódni tudjunk egymáshoz, értsük, hogy mikor kell hátrébb lépni, és nem kinevetni a gyereket vagy leordítani a fejét.
A tudatosság azt jelenti, hogy azt csináljuk, amit eddig, de icipicit kitágítjuk a határainkat, hogy beleférjenek a gyerekek is.
„Nehogy valaki úgy menjen haza, hogy elkezdi saját magát szapulni. Eddig mindent tökéletesen csináltál. De ezután megérted, hogy nagymama miért csinál meggyes pitét minden vasárnap, és a gyereknek miért kell szólni hetvenhétszer, hogy kész az ebéd, és úgyis csak akkor jön, ha ráírunk messengeren.
– zárta marosvásárhelyi előadását Steigervald Krisztián Ernest Hemingway gondolatával.
