Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabálon: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabálon: fejszével, botokkal estek egymásnak

Egyik helyi iskola gólyabálját tartották a székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol konfliktus alakult ki több külsős résztvevő között – tudtuk meg Katona Lóránttól, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatóhelyettesétől. Mint mondta,

a nézeteltérés a lokálon belül kezdődött, ám a biztonsági emberek hamar eltávolították a rendbontókat.

Botokkal, fejszével estek egymásnak

Itt le is zárulhatott volna az ügy, ám az épületen kívülre került fiatalok nem nyugodtak le, ismét egymásnak estek.

Ekkor már botokkal, fejszével, illetve a széttört asztalok, székek darabjait is felhasználva zajlott a verekedés.

A biztonsági szolgálat alkalmazottai ismét közbeavatkoztak és pillanatok alatt szétoszlatták a verekedőket. Az ők gyors reakciójuknak köszönhető, hogy nem történt súlyosabb, azonnali kórházi kezelést igénylő sérülés – nyomatékosított az igazgatóhelyettes.

Annyira hatékonyak voltak a biztonságiak, hogy gyakorlatilag már felszámolták a verekedést (az érintettek elszaladtak a helyszínről), amire a helyi rendőrség kollégái odaértek.

Számos hasonló hívás érkezett be hozzánk az említett napon, így nagyon meg voltak terhelve a kollégáink. Szinte folyamatosan csengett a telefon. Az említett verekedés pedig pillanatok alatt lezajlott”

– magyarázta Katona.

Az igazgatóhelyettes információi szerint senki sem tárcsázta a 112-es segélyhívószámot. A helyi rendőrség munkatársai regisztrálták a történteket, ugyanakkor a rendelkezésükre álló információkkal együtt átadták az esetet az állami rendőrség munkatársainak, akik nyomozást indítottak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi volt a konfliktus alapja, ahogy azt sem, hogy pontosan hány személy esett egymásnak.

Please follow and like us:
Pin Share