Türelemmel viselik a lakók a kökösi mellékutcák felújításával járó nehézségeket

Türelemmel viselik a lakók a kökösi mellékutcák felújításával járó nehézségeket

Az összesen négy kilométer hosszúságú utcákon a munkálatok márciusban kezdődtek. A kellemetlenebb részén, vagyis az útalap elkészítésén, lekövezésén, az esővízelvezető árkok kiásásán már túl vannak;

az utcák fele elő van készítve az aszfaltozásra, és jövő héten leterítik az első réteg aszfaltot is.

A sepsiszentgyörgyi Valdek Kft. a polgármester szerint „nagyon jól tartja a ritmust.”

Mióta én itt vagyok a hivatalban – 16 éve –, még nem volt olyan kivitelezővel dolgunk, amelyik ennyire igazodott volna a leszerződött ütemtervhez”

– mondta Tăraș Silviu, hozzátéve, hogy az időjárás is kedvezett a munkavégzésnek, keveset esett az elmúlt időszakban.

A kivitelező igyekezett mihamarabb elérni arra a pontra, hogy a lakosok ne kelljen sárban járjanak, be tudjanak jutni saját portáikra, a helybeliek pedig türelemmel viselték a megpróbáltatásokat. Az út időtállónak ígérkezik, az előírt rétegrendet szigorúan betartják – jelentette ki az elöljáró.

A lakosság részéről érkező meglátásokra az észszerűség határán belül reagált a polgármester, bár azok nagyon sokrétűek voltak: egyesek kívánták a zöldövezetet, járdát vagy parkolót a ház elé, mások éppen ellenkezőleg.

Ahol lehetett, figyelembe vették ezeket az óhajokat, de hát „van egy terv, amit be kell tartani” – szögezte le az elöljáró.

Ilyen ütemű munkavégzéssel lehet bizakodni, hogy év végére – ahogy az átütemezett pályázat kéri – elkészül a beruházás, az önkormányzat át tudja venni és el is számolja – mondta a polgármester.

Please follow and like us:
Pin Share