Visszatartják a pénzt, a városháza elmaradt a számlák kifizetésével

Visszatartják a pénzt, a városháza elmaradt a számlák kifizetésével

A kormány megszorító intézkedései között szerepelt többek között az is, hogy a polgármesteri hivataloknak csökkenteniük kell a beosztottaik számát, kiváltképpen a vezető szerepet betöltő állásokból kell lefaragniuk. A határidő, amíg minden önkormányzatnak el kellett fogadnia a csökkentett számú személyzetről szóló szervezeti felépítést, vagyis az organigrammot, július elseje volt.

Marosvásárhelyen a megszabott határidő előtt nem sokkal fogadták el ezt, de a határidőt még betartva.

A Maros Megyei Prefektusi Hivatal azonban a közigazgatási bíróságon megtámadta a döntést, több kifogást emelve ellene.

A bírósági feljelentés miatt az új szervezeti felépítés nem tudott életbe lépni, a régi pedig már nem jó, mert a kelleténél több alkalmazott szerepel benne, így az állami kincstár zárolta a városnak járó pénzösszeget.

A prefektúra nem szólt, csak lőtt

Alapvetően a Maros megyei prefektúra azt az eljárást szokta alkalmazni, hogy ha törvényességi aggályai vannak, akkor küld egy értesítést a városházának, amelyben tételesen leírja, hogy szerinte milyen tévedéseket tartalmaz az elfogadott határozat. Határidőt is megszab, amíg ezt ki lehet javítani. Ebben az esetben azonban egyenesen a bírósághoz fordult.

Megkérdeztük, miért nem küldött most is értesítést, kérve a javításokat. Damian Samolia, a prefektúra szóvivője a Székelyhonnak azt válaszolta, hogy

a hibajavítási lehetőséget nem írja elő a törvény; a kormánymegbízottak ezt a módszert mindössze azért alkalmazzák, hogy segítsenek az önkormányzatoknak, megelőzve a bírósági pert.

De csak azon határozatok esetében teszik ezt meg, ahol úgy lehet módosításokat eszközölni, hogy azoknak ne legyen jogi következménye. Jelen esetben azonban a városháza szervezeti felépítésének elfogadása nem egy ilyen határozat volt, ezért támadták meg egyenesen a bíróságon, kérve a határozat felfüggesztését – jelezte megkeresésünkre a szóvivő.

Mi történik most?

Soós Zoltánt, Marosvásárhely polgármesterért is felkerestük. Ő a Székelyhonnak elmondta, a prefektúra formai okokra hivatkozva támadta meg a szervezeti felépítésről szóló határozatot. Ez maga után vonta azt, hogy

az új organigramm nem tudott életbe lépni, a régi pedig nem felel meg a kormány által előírt elvárásoknak.

Ezért a kincstár zárolta a személyi jövedelemadó városra eső részének átutalását. A polgármestertől megtudtuk, augusztusban ez 25 millió lejnek megfelelő összeg, amit a város nem veszített el, csak nem kapott még meg.

A kisebb kifizetéseket meg tudjuk oldani, a nagyobb számlák esetében értesítettük a beszállítókat, cégeket, hogy lesz két hét késés. Most készítjük elő az új határozatot, azt előre láthatóan szeptember második hetében el tudja fogadni a tanács, és azután a kincstár is utalja majd az összeget”

– nyilatkozta Marosvásárhely polgármestere, aki úgy értékelte, a prefektus visszaélt hatalmával, amikor az előzetes értesítés helyett rögtön perre ment. Az elöljáró egyúttal kiemelte: úgy tudja, ilyen csak Marosvásárhelyen történt meg, máshol kérték a hibák kijavítását.

Please follow and like us:
Pin Share