A szerdai Blahalouisiana és Bagossy Brothers Company koncertjével erősen rajtolt a Tusványos,
az esőfelhők azonban nem kímélték a tábort, szerda délutánra már ömlött a víz az utakon, a nagyszínpad előtti téren kisebb tó alakult ki, a sárral pedig kizárólag gumicsizmában lehetett megbirkózni.
Az eső miatt kérdéses volt, hogyan alakul az este, de némi szerencsével és egy jó adag kitartással végül sikerült megtartani a programra tűzött koncerteket.
A szervezők eltakarították a nézőtéren felgyülemlett vizet, előkészítették a színpadot, az első este így gondtalanul kezdetét vehette.
A tervezett időpont után pár perccel a Magashegyi Underground újra életet lehelt a táborozók viszonylag szellős, de annál lelkesebb csoportjába. A zenekar az Itt leszel című számával üdvözölte a hallgatóságot, megköszönve, hogy a zord idő ellenére is kilátogattak a Tusványosra.
A közönség pedig szépen lassan bemelegedett, az első sorokban táncoltak, énekeltek, a Honeybeast rajongók elkezdtek hangolódni a következő koncertre.
Amikor pedig felcsendült Jönnek című szám, a közönség egyként mozdult meg.
Az időjárás kitartott, a tömeg elözönlötte a teret, egymást követték a legismertebb slágerek.
A szívek pedig színültig teltek, piros lufik emelkedtek a magasba, rajongók hangjától morajlott az Olt-part. Ez idő alatt a Csűrben már mindent előkészítettek az éjszakai bulira, ahol lemezlovasok biztosítják majd a hangulatot.
A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor második, csütörtöki napján is bőven lehet majd válogatni a nappali előadások közül, este a Szabó Balázs Bandája és Ákos fog fellépni a nagyszínpadon. A legfrissebb hírekről a Tusványos Facebook-oldalán lehet értesülni.