Noha a kormány által e célra elkülönített összegek átfutási ideje – amíg befolynak a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok költségvetésébe – több napba is beletelik, az már biztos, hogy az igazgatóságoknak lesz pénze kiutalni a szeptemberi béreket a szociális ellátórendszer alkalmazottainak.
A kormány elfogadta azt a határozatot – és az meg is jelent a Hivatalos Közlönyben –, amely elrendeli, hogy a költségvetési tartalékalapból kiegészítsék a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok költségvetését
– tudtuk meg Nyulas Emmától, az szociális ellátórendszerben és az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi tömörülésének, a Sanitas szakszervezetnek a Hargita megyei vezetőjétől.
Mutatjuk az összegeket
A Hivatalos Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében országszerte összesen 559 984 000 lejjel egészítik ki a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok költségvetését a gyermekvédelmi rendszer szociális szolgáltatásainak, a fogyatékkal élő felnőttek nappali és bentlakásos központjainak, az idősotthonok és az idősek otthoni ellátását végző egységek működési költségeinek finanszírozása érdekében.
Az összegeknek a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban történő felhasználásért a megyei igazgatóságok fő hitelutalványozói, azaz a megyei önkormányzatok a felelősek.
A kormányhatározat értelmében a székelyföldi megyék szociális igazgatóságai összesen mintegy 33 millió lejes költségvetés-kiegészítést kapnak:
Amint arról már cikkeztünk, a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok minden esztendő utolsó negyedévében költségvetési problémákkal küzdenek, a harmadik negyedév végére ugyanis rendszerint lemerül éves költségvetésük. Ezúttal sem történt másként, sőt,
a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnál idén már az augusztusi béreket is csak nehezen, a megyei tanács költségvetés-kiegészítésének köszönhetően tudták kiadni.
Akkor Elekes Zoltán, az intézmény vezetője azt mondta, hozzávetőleg 20 millió lej hiányzik a költségvetésükből ahhoz, hogy év végéig fizetni tudják a szociális ellátórendszer működtetésével járó kiadásokat, majd később, a költségvetés-kiegészítésről szóló kormányhatározat-tervezet előterjesztésekor, az abban meghatározott összeg alapján úgy becsülte, hogy nagyjából másfél hónapra lesz elegendő a kiegészítés.
Az viszont már biztos, hogy
a szeptemberi fizetéseket folyósítani tudják a megyei szociális ellátórendszerben dolgozó mintegy 800 alkalmazottnak.
Az, hogy ők a szokásos időben, azaz a hónap 10-ik napján kapják-e meg a bérüket, csak az elkövetkező napokban derül majd ki. A kormánypénzek átfutási ideje ugyanis – amint arról Nyulas Emma beszámolt – több napba is beletelik: az állami tartalékalapból az államkincstárba utalják át, onnan az igazgatóság fő hitelutalványozójának, azaz a megyei tanácsnak a költségvetésébe folyik be, majd onnan kerül át a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság büdzséjébe.