Meleg ebéd hidegen: kevés étkezdével és magas egészségügyi kockázattal számolnak

Meleg ebéd hidegen: kevés étkezdével és magas egészségügyi kockázattal számolnak

A Kovászna megyei tanfelügyelőség által közzétett lista szerint a tanév első félévében 27 iskola vehet részt az országos szintű Meleg ebéd, újabban Egészséges étkezés nevű programban. Azonban az idei ősz sem indult zökkenőmentesen:

több településen elhúzódott a közbeszerzési folyamat, és annak ellenére, hogy lassan mindenhol beindul az étkeztetés, javarészt csak hideg élelmiszercsomagot tudnak a gyerekeknek biztosítani.

Ahhoz, hogy háromfogásos ebédet kapjanak a gyerekek, megfelelő környezetet kell kialakítani, vagyis jól felszerelt étkezdét. Ebben segítene a megyei önkormányzat programja, amelynek keretében

legtöbb 25 ezer lejjel támogatják az ebédlők kialakítását, azzal a feltétellel, hogy legalább ugyanennyi önrészt is vállalnak.

A megyei tanács álláspontja szerint 50 ezer lejből már kivitelezhető egy megfelelően felszerelt terem létrehozása.

Hiába a felszerelés, ha nincs terem

Összesen 16 olyan önkormányzat volt, amelyről az évkezdés előtt már biztosan tudni lehetett, hogy el tudja indítani a programot, de

ebből csak öt volt, ahol az ebéd valóban meleg volt: Málnáson, Szitabodzán, Barátoson, Dobollón és Kökösön.

A maradék tizenegy iskolában a gyerekek élelmiszercsomagot kapnak.

Az étkezdék felszerelésére vonatkozó támogatást viszont elsősorban azok tudják kihasználni, akiknél már adott egy erre megfelelő helyiség – ilyen volt Málnás, az egyetlen pályázó község mindeddig –, máskülönben nincs hova berendezkedni.

„Málnáson könnyű volt, mert a polgármesteri hivatal mellett van egy nagy terem, amit fel tudtak szerelni.

Azonban nagyobb iskoláknál az a gond, hogy nincs terem. Ez egy komolyabb probléma, mert nemhogy felszerelni, de megkapni sem tudják azt a helyet, ahol ezt megoldják”

– vélekedett Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke.

Kénytelenek beérni a szendviccsel

A terem biztosítása már csak azért is jelent gondot, mert annak az iskola közelében kellene lennie, hogy a tanulókat ne kelljen utaztatni napközben. Ezért kap több száz diák előrecsomagolt szendvicset többek között Dálnokon, Kézdiszentkereszten és Gidófalván is.

Tudunk a pályázatról, de egyszerűen nincs egy helyiség, amit fel tudnánk szerelni. Ahhoz újat kellene építeni”

– tájékoztatott Marti István dálnoki polgármester a probléma kapcsán, ami jelentős anyagi terhet ró az egyébként is kis lélekszámú és alacsony költségvetésű településre. Itt 103 tanuló esik el a meleg ebédtől.

Szeptember kilencedikétől kezdve szendvicset kapnak a tanulók. Az iskolának egy része még felújítás alatt van, ott esetleg ki lehetne alakítani egy termet, de egyelőre ezt a döntést hozták, mert jelen pillanatban másra nincs lehetőség”

– nyilatkozott Porzsolt Levente, Gidófalva újonnan megválasztott polgármestere. A Czetz János Általános Iskolában 129 gyermek jogosult az ingyen ételre.

Kézdiszentkereszten 177 tanuló kap szendvicset, és ez nagy valószínűséggel nem fog változni egyhamar. „Egy osztálytermet hiába alakítanánk át, az nem elég a feltételeknek, komolyan kell venni az előírásokat” – vélekedett Páll Endre községvezető. Az imént említett településekhez hasonlóan

hideg ételt kapnak például a kézdiszentlélekiek (524), de lemhényiek (168) és esztelnekiek (127) is.

Magas a kockázat

Szendvicset kapnak a torjai gyerekek is, több mint 300-an, ennek azonban összetettebb az oka Daragus Attila polgármester szerint,

az étkezdét ugyanis nem csak kialakítani, de működtetni is kell.

Nem is akárhogy, mert szigorúan megszabott higiéniai előírásoknak kell megfelelni. Mint étterem- és panziótulajdonos, tudatában van annak, hogy

a főtt étel előállítása, szállítása kényes dolog, főként ha gyerekek számára készítik, ezért ehhez meglátása szerint képzett személyzet kell.

Ilyet pedig nehezen találni, mert kevesen vállalkoznak a feladatra.

Az étkezőterem problémája a legutolsó. Nagy kockázatot vállalunk, ha meleg ebéd mellett döntünk, mert nem mindegy, hogy ki készíti és mennyi idő telik el a főzés és az étel elfogyasztása között; és nem mindegy, hol készítik el azt.

A szendvics előállítása, csomagolása és felcímkézése aprólékosabb munka, de biztonságosabb” – húzta alá Daragus Attila.

Please follow and like us:
Pin Share