Nem volt egyszerű döntés, hogy melyik úti célt válasszuk a feleségemmel, amikor a nászutunkat terveztük, hiszen az elején csak azt tudtuk biztosan, hogy egzotikus helyre szeretnénk utazni. Elsősorban egyensúlyt kellett teremtsünk az anyagi költségek, a ránk váró élmény, az aktuális időpontban uralkodó időjárási viszonyok és a betegségek miatti veszély között.
Malária, sárgaláz
Az interneten kutakodva döntöttünk végül Zanzibár mellett, amely látványban, kulturálisan és az időjárás szempontjából (24 Celsius-fok volt éjszaka, míg nappal legtöbb 32) is megfelelt egy szeptember eleji utazáshoz. Az anyagiak mérlegelését követően az ott elkapható veszélyes betegségekre terelődött a szó. Köztudott ugyanis, hogy Zanzibár szigetén jelen van a malária és a sárgaláz, még ha nem is szívesen beszélnek erről a helyiek. Előbbi betegségbe sajnos idén is haltak bele olyan romániaiak, akik az egzotikus szigeten kapták el a kort ez év elején.
Hamar kiderült, hogy a sárgaláz ellen ugyan van védőoltás, amelyet orvosi konzultáció után be lehet adatni – a nagyobb romániai városokban –, de a malária ellen nem létezik vakcina. A betegséget megelőző gyógyszert viszont be lehet szerezni, de az sem nyújt biztos védelmet, ráadásul komoly mellékhatásai lehetnek. Utóbbi okán is kötelező konzultálni egy szakorvossal a tabletták beszedését megelőzően.
Mindkét említett kórt szúnyogok terjesztik, így
az utazás előtt nem szabad spórolni a szúnyogriasztó spray-ken (sőt az Afrikában fellelhetőkből is érdemes vásárolni), amelyet folyamatosan fújjunk a testünkre különösen a reggeli és az esti órákban.
A helyiek többsége is tisztában van a veszéllyel, így rendszerint szúnyoghálókkal vannak körbevéve a komolyabb szálláshelyek ágyai. Mindemellett az ott dolgozók napi rendszerességgel szúnyogirtót fújnak be a szobákba, hiszen nagyon fontosnak tartják a turisták egészségét.
Mi egyébként szerencsések voltunk, hiszen a száraz évszakban érkeztünk a szigetre, így nem sok szúnyogot láttunk, azokat sem a szobánkban. Nagyobb gondok az esős évszakban vagy közvetlenül azt követően vannak.
Több mint egynapos út
Mivel a választott időpontban csak Bukarestből indult járat Zanzibárra (az is átszállással), már az nehézséget okozott, hogy eljussunk a fővárosi reptérre. Székelyudvarhelyről egyszerűen nem találtunk olyan buszjáratot, amely elfogadható áron vitt volna el minket a reptérre, így Csíkszeredából indultunk. Bukarestben három órát várakoztunk, amire felszállhattunk a repülőre, majd további
öt órát utaztunk Dubajba. Ott egy hatalmas repülőtér tárult elénk: gyakorlatilag egy kisebb város méretű.
Kérdezni sem volt időnk, a leszállást követően buszra ültettek, amellyel fél órát utaztunk egy hatalmas épületig, amiről csak remélni mertük, hogy ott megtaláljuk a Zanzibárba repülő gépet. Szerencsére azonban nem volt gond, a kijelzőket olvasva és a táblákat követve könnyen eligazodtunk. Itt újabb hat órát kellett várakoznunk, ami alatt többen egyszerűen leheveredtek és aludtak.
Noha a repülőn felszolgáltak némi ételt, mi nagyon éhesek voltunk, ezért vásárolni indultunk. Romániai szemmel nézve nagyon borsos árak voltak, hiszen egy kisebb croissant és két félliteres víz több mint húsz amerikai dollárba került. A visszajárót pedig a helyi pénznemben, dirhamban adták, amit csak ott tudtunk elkölteni.
Dubajból további öt és fél óra repülés következett, amire a magasból megpillanthattuk úti célunkat.
Vízum nem kell, készpénz igen
A Tanzániához tartozó Zanzibár repterén kedvesen fogadtak. Vízumot nem kértek a romániai állampolgároktól, csak egy formanyomtatványt kellett kitölteni, amelyben egyebek mellett megadtuk az ott-tartózkodásunk idejét, a szállásunk helyét és néhány adatot az útlevelünkből.
Mivel utazási irodával utaztunk, a repülőtér előtt a nevünkkel ellátott táblával vártak minket, majd autóba ültettek, hogy a szállásunkra vigyenek. Már az út során éreztük a kulturális sokkot, hiszen a sziget fővárosán, Zanzibáron áthaladva kaotikus forgalom fogadott. Baloldali a közlekedés, ugyanakkor
mindegyre fékezni kellett, hiszen motorbiciklisek, tehenek által vontatott szekerek, gyalogosok és más járművek vágtak be elénk.
Többen mondták, hogy amerikai dollárt hozzunk magunkkal és azt lehetőleg váltsuk át a helyi pénznembe, azaz tanzániai shillingbe. Ez jó tanácsnak bizonyult, hiszen bár a turisták által népszerűbb helyszíneken elfogadják az eurót is, azt többnyire a dollárral azonos árfolyamon számolják. Sok üzletben viszont csak dollárral (ezt sem mindenhol), illetve a helyi pénznemben fizethetünk. A másik fontos tudnivaló: lehetőleg készpénz legyen nálunk, hiszen 3–5 százalékos felárat kérnek el mindenhol, ha bankkártyával fizetnénk a számlát.
Majmok és pálmafák
A sziget keleti oldalán lévő Pearl Beach Resortban szálltunk meg, amely egy sziklás részen épült, kiváló kilátással az indiai óceán fehér homokos partjára. A vendégeket jól rendben tartott, egzotikus virágokkal, pálmafákkal és bokrokkal szegélyezett sétányon kísérték el a kis házikókba, ahol megszállhattak. A kis apartmanokban tágas fürdő- és hálószoba fogadott, szúnyoghálóval körbevett, kényelmes ággyal.
Arrafelé sétálva néhol kisebb-nagyobb majmok lestek ránk a fákról és az épületek tetejéről. Mint kiderült, többnyire a veszélyeztetett fajnak számító vöröskolobuszokról volt szó, amelyek csak Zanzibáron élnek. Őket egyébként gyakran láttuk a nyitott étteremben is, ám nem okoztak különösebb galibát, hiszen kizárólag falevelekkel táplálkoznak. Nem próbáltak ételt lopni és az embereket sem közelítették meg túlságosan. Természetesen
nagyon kíváncsiak, egy alkalommal kis is kutatták az őrizetlenül hagyott táskámat.
A létesítmény központja az étterem, ahol percre pontosan kiírják, hogy mikor van apály és dagály. Ez fontos, hiszen apály idején a tenger több mint egy kilométert visszahúzódik, ilyenkor pedig csak az úszómedencékben lehet fürdőzni.
Az étteremben egyébként jó minőségű wifi is volt, így nem láttuk értelmét egy helyi telefonkártya megvásárlásának, mivel így is tudtuk tartani a kapcsolatot az otthoniakkal.
Odafigyeltek a nászutunkra
A resortban dolgozók nagyon kedvesek, képzettek, segítőkészek. Jól lehet velük angolul társalogni, folyamatosan érdeklődnek a hogylétünkről és arról, hogy mire lenne még szükségünk. Természetesen arra is kíváncsiak, hogy honnan jöttünk és nálunk hogyan élnek. Ez az érdeklődő hozzáállás egyébként a szigeten élőkről is elmondható. Igaz, hogy sokan próbálnak szuveníreket, utazásokat kínálni nekünk, ám hamar megértik, ha jelezzük, hogy nincs szükségünk azokra.
Már a szálláshely elfoglalásakor közlik az ott dolgozók, hogy az óceán partja közterület, így ott a helyiek is jelen vannak. Nem tanácsolják, hogy tőlük vásároljunk kirándulást, hiszen azért nem vállalhatnak felelősséget. Természetesen kirándulást ők, illetve az utazási irodánk is bőven ajánlott a helyiekéhez hasonló áron.
A szálláshely munkatársainak kedvessége abból is látszott, hogy meglepetés várt a szobánkban, miután megtudták, hogy nászutasok vagyunk. Friss virágokból kirakott szívek fogadtak az ágyon és a padlón, ugyanakkor levelekből, fűszálakból összerakott jókívánságok. Másnap a reggelinél még egy tortát is kaptunk, amelyet szuahéli nyelven énekelve hoztak ki az asztalunkhoz.
Természetesen az ilyen szívességeket néhány dolláros borravalóval illik jutalmazni – ezt azonban konkrétan senki nem fogja kérni tőlünk.
Italok, ételek
Nagyon változatos ételeket próbálhatunk ki Zanzibáron, a sziget ugyanis egyedi gasztrokultúrával rendelkezik: tengeri herkentyűkből, halakból, csirkéből, bárányból és szarvasmarhából is készítenek fogásokat. Szállodánkban mindig több lehetőség közül választhattunk.
Az egyik legnépszerűbb étel a grillezett vagy párolt polip, ami nem is csoda, hiszen a helyieknek megélhetést jelent ezek befogása az apály idején.
Van egyedi, tengeri herkentyűkből összeállított levesük is, amelynek íze nagyon hasonlít az itthoni halászlére. Hasonlóan kell elképzelni ugyanakkor a krémleveseiket is, amelyeket számos helyi zöldségből készítenek különleges fűszereket felhasználva. A szarvasmarhából, bárányból, halakból, csirkéből és tengeri herkentyűkből készült ételeket grillezve és pörkölt formában is kínálják.
Köretként rizsből, pityókából és számos zöldségből választhatunk. A desszertet rendszerint helyi sütemények, továbbá gyümölcsök (banán, ananász, papaja, mangó, passiógyümölcs) jelentik.
Bár a hotelekben vannak európai és amerikai italok is – sör, rum, whisky, bor, konyak, gin –, ezek nem mindenhol kaphatók, hiszen Zanzibárt többnyire mohamedán vallásúak lakják, akik számára tiltott az alkoholfogyasztás. Nekünk
háromféle helyi sört is kínáltak, amelyek közül valójában egy felelt meg az európai ízlésnek.
Egy másik érdekesség a gyümölcsökből készült, ginre hasonlító tanzániai ital, a konyagi. Ezt a beszállítókkal folytatott viták miatt már nem is igazán szállítják a szigetre, ott pedig egyebek mellett vallási okokból nem állíthatják elő. Így konyagihoz csak a helyiek közbenjárásával tudtunk hozzájutni.
Maszájok vigyáztak ránk
A helyi, szuahéli nyelvet beszélő emberek mellett számos, más nyelvet beszélő, hagyományos öltözetben lévő férfivel is találkoztunk a szálláshelyen, illetve az óceánparton. Ők mindig piros, fekete körvonalú kockákkal díszített lepellel fedték el a testüket, és egy hosszabb, vékony, ám meglepően súlyos bot és egy ennél kisebb bunkósbot volt náluk.
Kissé meg is lepődtünk, amikor egy alkalommal ketten közeledtek felénk, ám hamar szóba elegyedtünk velük, hiszen nagyon barátságosak voltak. Elmondták, hogy a Kilimandzsáró hegy környékéről származnak (Kenya és Tanzánia), és egy maszáj törzs tagjai. Megtudtuk, hogy hozzájuk hasonlóan a nomád maszáj nép férfitagjai közül néhányan otthonuktól távol igyekeznek munkát találni. Rátermettségüknek köszönhetően szívesen alkalmazzák őket őrökként a zanzibári szálláshelyeken – ahogy ez esetünkben is volt. Emellett kézműves tárgyak árusításával és törzsi, úgynevezett ugráló táncuk bemutatásával keresnek pénzt. Ez utóbbit mi is láthattuk. Mint kiderült, a tánc lényege, hogy a részvevők transzszerű állapotba kerüljenek.
Mélyebb beszélgetésbe elegyedve megtudtuk, hogy többségük még gyógyszereket sem látott, nemhogy orvos nem vizsgálta meg őket. Rendszerint hagyományos gyógymódokat alkalmaznak, az egészségügyi szakemberektől kissé tartanak is. Egyikük kifejezetten érdeklődővé vált, amikor kiderült, hogy a feleségem kórházi asszisztens. Véget nem érő kérdések következtek arról, hogy miként működnek a gyógyszerek, mely betegség vagy seb milyen ellátást igényel.
A maszájok sorsa már csak azért sem könnyű, mert elmondásuk szerint iskolába sem járhatnak országukban, ha követik törzsi szokásaikat. Egyikük például azért nem tanulhatott, mert arcára két karika jellegű jelet égettek. Ez hitük szerint szerencséssé teszi őt, ám iskolába nem járhat.
Hamar elsajátíthatunk néhány alapkifejezést a nagytöbbség által beszélt szuahéli nyelven, hiszen a helyiek szívesen tanítanak. Ilyen a pole, pole (lassan, nyugodtan), az asante sana (köszönöm szépen), jambo (hello) vagy az Oroszlánkirály című rajzfilmből ismert hakuna matata (minden rendben, nincs gond). Ezeket nemcsak ismételgetik a turistáknak, de szívesen is veszik, ha használják a nyelvet.
