A munkálatok már korábban befejeződtek, ma már az átadásról szóló határozattervezetet hagyta jóvá a tanács. Mint ismeretes, az új sürgősségi osztály épületének korszerűsítésére évekkel ezelőtt pályázta meg a finanszírozást a megyei önkormányzat a Regionális Operatív Programban.
Tamás Sándor megyetanács-elnök a szerdai ülésen elmondta: a beruházás értéke mostanra meghaladja a 9 millió lejt, ebbe beletartozik a 788 négyzetméter területű új épület és a teljes felszerelés is.
„Ezzel együtt a sürgősségi osztály tevékenysége is bővült és bővülni is fog.
– fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy ezzel az egészségügyi ellátás minősége is növekedik majd.
Az ülés későbbi részében a testület egy másik határozattervezetet is elfogadott, jóváhagyva a kórház újabb pályázatban való részvételét, amely a járóbeteg-szakellátási szolgáltatások minőségének javítását célozza.
Turizmusfejlesztésre és az új iskolai tanévre készülődnek
A Bodoki-tetőn épülő panorámakabin ugyan nem lesz kész idén, de biztosan megvalósul, remélhetőleg uniós finanszírozásból. Jakab Barna István alelnök, a többfunkciós kilátó ötletgazdája elmondta:
a Regionális Operatív Program keretében pályáznának csaknem 1,5 millió lejre, amelyet egyrészt magára a kabinra, másrészt építő jellegű melléktevékenységekre szánnának, így például idegenvezetői képzésre.
Meghatározták ugyanakkor a következő tanévre szóló kilométerenkénti átalányösszeget is, amely azokat a diákokat illeti, akik nem a lakóhelyük szerinti településen járnak iskolába és nem részesülnek szervezett közszállítási és iskolai szállítási szolgáltatásokban. Ez az összeg kilométerenként 47 bani.
Ami a tanévkezdést illeti,
a Kovászna megyei tanács szeptemberben 2180 előkészítő osztályos diáknak ajándékoz hátizsákot,
benne tolltartót, névcédulát, színes és grafitceruzát, kulacsot és szendvicses dobozt. A program keretösszege idén 200 ezer lej, egy csomag ára 90 lej.