Bőven akadnak kóbor kutyák Sepsiszentgyörgyön, folytatják a keresést

Bőven akadnak kóbor kutyák Sepsiszentgyörgyön, folytatják a keresést

Május utolsó napjai óta keresik célzottan a sokszor falkákba tömörülő otthontalan ebeket Sepsiszentgyörgyön. Az akció során a menhely munkatársai a város minden negyedét sorra veszik, naponta 10-15 óra között zajlik a keresés.

„Kollégáink jelenléte mindenképp eredményeket hozott,

május 27-tól kezdve hét kóbor kutyát fogtunk be május hónap során, júniusban pedig további tíz egyed került a menhelyre.

Úgy döntöttünk, hogy az akciót a hónap végéig folytatjuk, szeretnénk biztonságosabbá tenni a várost” – jelentette be Máthé László, a Tega Rt. tisztasági vállalt vezetője egy közleményben.

A sajtószóvivőtől megtudtuk, hogy bár javarészt maximális kapacitáson működik a menhely, tudnak helyet szorítani az új jövevényeknek,

az eddigi 145 helyett ugyanis 157 négylábút is be tudnak fogadni Szépmezőn.

A kérdésre, hogy a lakosság mennyiben járult hozzá a befogási akció sikerességéhez, pozitív választ kaptunk: tizenhat kóbor ebet lakossági bejelentés alapján tudtak begyűjteni a város utcáiról.

Kiemelték továbbá, hogy a befogáshoz használt kábító lövedék nem halálos. „Bár ez valóban fegyver használatát feltételezi,

a lövedék nem halálos, az állat a szer hatása miatt esik össze és nem szenved maradandó sérülést, és nem pusztul el, aggodalomra tehát semmi ok”

– fogalmaztak az illetékesek.

Aki telefonon szeretné kóbor kutya jelenlétét jelezni, annak a 0732-717185-ös számon kell tárcsáznia.

A szépmezői menhelyen nem csak befogják az állatokat, de ezzel párhuzamosan azon is dolgoznak, hogy minél többen közülük otthonra leljenek, ezért rendszeresen szerveznek nyílt napokat, minden hónap első szombatján. Ezekről, illetve más örökbefogadási akciókról a menhely Facebook-oldalán lehet értesülni.

A június végéig tartó, helyszínspecifikus befogási program a következő:
Hétfő: Állomás negyed és környéke (Csendőrlaktanya és Sepsi Aréna részig)
Kedd: Olt negyed („Lenin negyed”)
Szerda: városközpont (a Grigore Bălan sugárúttól a Gólya utcáig, illetve a Kálvin térig)
Csütörtök: Szemerja negyed, Új Negyed, Őrkő környéke
Péntek: Csíki negyed, Borvíz utca környéke