Erősödőben Dálnok: kis lépésekkel, de biztosan haladnak

Erősödőben Dálnok: kis lépésekkel, de biztosan haladnak

Fiataloktól zsongott a dálnoki kultúrotthon udvara szerdán délután, amikor a kis falu újabb előrelépést tett, és felavatta a fiataloknak kialakított termet az épületben. A helyiség televízióval, korszerű hangberendezéssel, biliárd- és csocsóasztallal várja az ifjúságot, akik ugyan eddig is összegyűltek esténként a kultúrotthonban társasjátékestekre, de mindeddig nem volt a mostanihoz hasonló terük a kikapcsolódásra. Az avatón többek között Marti István polgármester és Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke is beszédet mondott.

Kicsi falu, erős közösség

Tamás Sándor felidézte, hogy Kommandó mellett Dálnok az egyetlen falu, amelynek lélekszáma ezer fő alatt van, ám még így is nagyobb haladást ért el önálló községként, mint amikor a szomszédos Maksához tartozott.

A megyében a tapasztalat azt mutatja, hogy mindazok a községek, amelyeket megszüntettek, leépültek. Húsz évvel ezelőtt több megszüntetett községet is vissza tudtunk állítani, többek között Dálnokot, és azóta számos fejlődésen ment keresztül

– fogalmazott a megyei önkormányzat elnöke, emlékeztetve, hogy a dálnokiak az elmúlt húsz évben alakították ki a polgármesteri hivatal épületét, a korszerű kultúrotthont, sportbázist, de az iskola felújítását is ez idő alatt vitték véghez.

Ami az ifjúsági termet illeti, egy 2021-ben végzett ifjúsági konzultáció adott bizonyosságot arról, hogy elsősorban saját térre vágynak.

A megyei tanács erre reagálva indította el három évvel ezelőtt a programot, amellyel 50 százalékos hozzájárulással támogatja az önkormányzatokat az ifjúsági termek kialakításában. A lehetőségre Dálnokon is pályáztak: a megyei és helyi önkormányzat egyenként 15 ezer lejjel, közös erővel alakította ki a helyiséget. A dálnoki a kilencedik olyan község az elmúlt három évben, ahol ifjúsági tér jött létre.

Nem állnak meg

Marti István, a község elöljárója kérdésünkre elmondta, hogy az ifjúsági terem csak egy lépés volt a sok közül, számos tervük akad a jövőre. A helyi tanács az elmúlt évben ezért két olyan projektet is útjára indított, amelyekkel egyrészt a falu tanintézményére, másrészt az egészségügyi ellátásra koncentrálnak. Körülbelül kétmillió lej értékű pályázattal az iskola energetikai feljavítását tervezik, amelynek munkálatait rögtön meg is kezdik, amikor megtalálják rá a kivitelezőt. A beruházással a tető- és alapzat szigetelését, fotovoltaikus napelemek felszerelését és teljes vezetékcserét fognak megvalósítani.

Bár tervezése még zajlik,

egy orvosi rendelővel összekapcsolt közösségi házat is kialakítanak nagyjából egymillió lej értékben.

Ennek létrejötte azért is lenne fontos, mert Dálnok egyike azoknak a falvaknak, ahol nem elérhető az orvosi ellátás, a lakosság a közeli településekre kell utazzon, ha egészségügyi segítségre van szüksége. A rendelővel elsősorban helyet adnának a szakembereknek, és abban reménykednek, hogy ezzel együtt háziorvost is biztosíthatnak a lakosság számára. Az iskola felújítását és az orvosi rendelő kialakítását az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR) finanszírozzák.

Az Anghel Saligny-kormányprogram keretében nyert 15 millió lej értékű pályázattal ugyanakkor a mellékutcák aszfaltozására és a kapubejárók rendbetételére is sor fog kerülni. Mi több, jelenleg pályáznak a csatornarendszer kibővítésére, ugyanis ebben a pillanatban csupán 3,3 kilométeren van lefektetve a hálózat, így azonban az egész falu területére kiterjesztenék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük