Esőre igazi napsütés: nem lesz gond az idei takarmánnyal

Esőre igazi napsütés: nem lesz gond az idei takarmánnyal

A héten másfél napon át esett az eső, ezért kedden és szerdán nem lehetett szénát szárítani, behordani, de az eső után – a lekaszált fű minőségében és mennyiségében – megtérül ez a kiesés. Még lehet a nyáron ugyan szárazság, de eddig minden kedvezően alakul a gazdák számára.

A szénacsináláshoz ideális körülmények vannak, csapadék is van bőven, meleg is, amikor kell, szóval jónak ígérkezik az esztendő”

– mondja Bányász József gyergyóújfalvi gazdálkodó. Amint kifejtette, mivel a tél szinte-szinte elmaradt, ezért korábban indult be a vegetáció, és amikor kellett elinduljon a fű növekedése, akkor volt elég eső. Majd amikor arra volt szükség, akkor nyári meleg és száraz idő jött, ami kedvezett a takarmány szárításnak.

A magam részéről elmondhatom, hogy a benti kaszálóim legnagyobb része le van már kaszálva, a sarjús részek is, és a mostani eső jó sarjút ígér. Lépéselőnyben vagyunk más évekhez képest. Volt olyan esztendő, amikor csak ilyenkor foghattunk neki a kaszálásnak”

– mondta Bányász a Székelyhon megkeresésére válaszolva. Hozzátette, hogy kedvező a helyzet a hegyi legelőkön is.

„Van élés a legelőkön is, az ott tartott állatoknak is van, amit legeljenek, a kedvező időjárásnak köszönhetően”. A tavalyi év is jó volt ilyen szempontból, de az idei év sokkal jobb annál, ami a tavalyelőtti volt, amikor a szárazság miatt a mostani szénának csak töredéke termett.

Míg Bányász József a gyergyószéki helyzetet tapasztalja, addig Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője az egész megyére vonatkozóan rendelkezik pozitív információkkal. Amint ő is megerősítette,

az időjárás optimális körülményeket ad az idén a takarmánytermesztésnek.

A vegetáció korán elindult a kaszálókon is, amit ugyan egy megtorpanás követett egy hirtelen lehűlés miatt, de utána a meleg és az eső behozta a lemaradást. Az e heti esők ugyan nehezítik a száraztakarmány betakarítását, de az ebből várható minőségi és mennyiségi többlet biztató – fejtette ki Romfeld.

Az igazgató tapasztalata szerint egy másik, fontos takarmányt jelentő silókukorica is szépen fejlődik megyeszerte. Ennél azonban gondot jelentenek a medvekárok. A korábbi évek statisztikái azt mutatják, hogy

a Hargita megyében termesztett silókukoricának átlagosan 10-15 százalékát a medvék eszik meg.

Vannak olyan területek, ahol ennél jóval nagyobb a kár, de megyeszinten ez az arány.

Romfeld Zsolt ugyanakkor rámutatott: ha az idén kedvező is az időjárás, bőséges a csapadék, jobb lenne, ha ezt be lehetne osztani. A gazdáknak is alkalmazkodniuk kell a klímaváltozáshoz, modernebb technológiákat használva, kevesebb talajmozgatással érjék el azt, hogy a föld megtartsa a vizet, és az esők utáni leiszapolódást is meg lehessen akadályozni, hogy a növények kevésbé károsodjanak emiatt.

Please follow and like us:
Pin Share