Maros megye prefektusa, Ciprian Dobre szerda délutánra hívta össze a megye településeinek vezetőit, a népegészségügyi igazgatóság, a tűzoltóság, a rendőrség, a drogellenes ügynökség, a fogyasztóvédelem és a tanfelügyelőség képviselőit, hogy a jövő heti iskolakezdésről tárgyaljanak. A sajtónyilvános eseményen a megye polgármesterei beszámoltak a tanintézetek helyzetéről, a hatóságok képviselői pedig az irányelvekről és az ellenőrzéseik során tapasztalt rendellenességekről.
Egy híján minden iskolának van egészségügyi engedélye
Amint a megye prefektusa, Ciprian Dobre kifejtette, remélte, hogy a tanévkezdésre minden Maros megyei tanintézménynek lesz egészségügyi működési engedélye, de a csíkfalvi iskolának nem sikerült még megszereznie ezt. Hozzátette, reméli, hogy az év végére ez megoldódik és végre minden iskolának lesz működési engedélye a megyében.
Összesen 16 iskola nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel az új tanév megkezdése előtt, van közöttük olyan is, amelyik már 2009 óta engedély nélkül működik.
Összesen öt tűzoltófelügyelő van a megyében, akik ellenőrzéseket végeznek terepen, nem tudják megfelelően lefedni a térséget, de csak azoknak az intézményeknek adnak engedélyt, amelyek betartják a törvény által előírtakat – hangsúlyozta a tűzoltóság képviselője.
Új iskolabuszokra van szükség
A diákok szállításával kapcsolatban Ciprian Dobre kifejtette, sok diák van a megyében és sok az elavult, régi iskolabusz. Hozzátette,
két országos program van folyamatban, ezért várhatóan még idén új járművekkel látja el a környezetvédelmi minisztérium a megye iskolabuszparkját.
Arra, a több polgármesterben is felmerült kérdésre, hogy kell-e kísérő az iskolabuszon a diákok mellé a prefektus kifejtette, természetesen kell legyen velük kísérő, mert ez nem a sofőr feladata.
Alternatív helyen kezdik meg a tanévet
Huszonkét olyan tanintézet van a megyében, ahol rehabilitációs és korszerűsítési munkálatok miatt más épületekben kezdik meg a tanévet a diákok.
Marosbogáton például a sportpályára kihelyezett fémkonténerekben tanulnak majd,
ezeket hamarosan rácsatlakoztatják a vízhálózatra is, illetve a prefektus megígérte, hogy közbenjár az áramszolgáltató vállalatnál, hogy időben legyen áram is az alternatív oktatási helyszínen.
Dicsőszentmártonban az általános iskolában két váltásban kezdik meg az iskolát a felújítások miatt.
Mezőpanitban indul egy új bölcsődei csoport, és szükség lenne még egy gondozóra – ismertették kéréseiket a polgármesterek.
Horațiu Lobonț, a marosvásárhelyi önkormányzat iskolákért felelős osztályának vezetője hangsúlyozta, több karbantartó munkásra van szükség a városi tanintézetekben, hiszen
általános probléma a marosvásárhelyi iskolákban, hogy alig egy hét után az illemhelyek megrongálódnak, a frissen festett falak mocskosak lesznek.
„Hiába fektetünk pénzt új kagylókba, csapokba, ha egy hét után megrongálják azokat” – panaszolta Horațiu Lobonț.
Szigorúságot kértek a hatóságok embereitől
Az egészségügyi szakhatóság képviselőjétől megtudtuk, 62 engedélyezett ebédlő van jelenleg a tanintézetekben, 22 iskolai büfé és 57 esetben cateringcéggel dolgoznak az intézmények.
A prefektus az ellenőrzésekkel kapcsolatban maximális igényességet és zéró toleranciát kért a higiénia terén.
A megyei rendőrségtől pedig a polgármesterek kérték, hogy a rendőrök fokozottan legyenek jelen az utakon reggel, amikor a diákok mennek iskolába, és délután, amikor hazafelé indulnak, hiszen sok a felelőtlen sofőr az utakon.
A Maros megyei fogyasztóvédelem szakemberei az óvodák ellenőrzését el is kezdték már, de az intézmények zömét a következő héttől fogják ellenőrizni, amikor a gyerekek is jelen lesznek. Akárcsak az iskolák területén lévő büféket, amelyek nem árulhatnak bármit, ám ennek ellenére
sok helyen találnak csipszet és magas cukortartalmú üdítőket a büfékben.
Ciprian Dobre nyomatékosan kérte, ha ilyen büfét találnak, szigorúan függesszék fel egy hónapra a működési engedélyüket.