Hargita Megye Tanácsa apparátusának kerete a korábbi 241 állásról 219-re csökkent – tudtuk meg a megyei önkormányzattól. A kormány írta elő 10 százalékos létszámcsökkentést a közhivatalokban, a végrehajtási határidőt pedig június 30-ával szabta meg.
Hargita Megye Tanácsánál ezt az előírást úgy oldották meg, hogy nem kellett egy munkatársat sem elbocsássanak.
„Az álláskeret ugyan csökkent, de nem került sor elbocsátásra” – válaszolták a Székelyhon érdeklődésére. Hozzátették, amióta megjelent a jogszabály, megkeresték a legemberségesebb lehetőségeket a csökkentésre.
– részletezték.
Ezzel párhuzamosan a Hargita Megye Tanácsánál további fontos változtatásokat vezettek be:
a korábbi vezérigazgatói funkciók mindegyikét megszüntették, igazgatói funkciókká alakították át.
„Annak következményeként, hogy a vezérigazgatóságok igazgatóságokká alakultak, kisebb létszámmal és átszervezett munkakörrel működnek tovább” – jegyezték meg. Továbbá a jogi igazgatóságból jogi osztály lett, tudtuk meg. Ugyanakkor szintén változás, hogy
az irodavezetői állásokat is meg kellett szüntetni, illetve a vezetői funkciók számát is szigorúbban korlátozta a törvény.
„A korábbi 25 vezető tisztségből 6 megszűnt, ezek közül 3 betöltetlen tisztség volt, 3 pedig átalakult végrehajtói állássá. Ezzel együtt 3 irodát is felszámoltunk: az elemző irodát, a digitalizáció irodát és az elnöki ellenőrzési testületét (corp control)” – sorolták a szerkesztőségünknek küldött tájékoztatásban.
Az új szervezeti és működési szabályzatot egyébként a megyei önkormányzati képviselő-testület legutóbbi soros ülésén fogadták el.
A megyei önkormányzathoz tartozó alintézményeknél is előírás volt az állások keretének 10 százaléknyi csökkentése.
– fogalmazott Hargita Megye Tanácsának sajtóosztálya.
Az alintézmények közé tartozik többek között a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadó, a Hargita Népe Lapkiadó, a Vámszer Géza Népművészeti Iskola, a Kájoni János Megyei Könyvtár, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, a Hargita Megyei Nevelési és Tanácsadás Erőforrás Központja, Hargita Megye Tanácsának Hegyimentő Közszolgálata, a Hargita Megyei Személynyilvántartó Igazgatóság. Utóbbi két intézmény mentesült az átszervezés alól.
A Hargita Megye Tanácsától kapott válasz szerint – amely Borboly Csabának, az ősszel leköszönő tanácselnök e-mail-címéről érkezett –
az állásokat csökkenteni nem az önkormányzatoknál kellett volna, „hanem a rengeteg bürokráciát növelő, a saját fontosságuk alátámasztásával elfoglalt hivataloknál, ügynökségeknél és hatóságoknál”.
Mint fogalmaznak, így lehetett volna csökkenteni nemcsak a költségvetési kiadásokat, hanem a magánvállalatok, vállalkozók és az emberek adminisztratív költségeit is, jelentősen.
Ferencz Angélát, Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjét is megkerestük, aki elmondta, hogy alintézményüknél nem kellett elbocsátaniuk senkit.
– magyarázta. Hozzátette, ez az intézkedés viszont megnehezíti az intézmény munkáját, még annak ellenére is, hogy várhatóan ősztől elköltözik az intézményük a jelenlegi székhelyéről, mivel fel fogják újítani az ingatlant (a régi fogászat épületét), így nem kell majd az épületet ügykezelniük. Ezt leszámítva egyre nagyobb volumenű munkát végeznek.
– mutatott rá a visszásságra az igazgató. Az állások megszüntetésével, vagy az alkalmazások befagyasztásával egyre kevesebb alkalmazottal kell helytállniuk, miközben egyre több a rendezvény, egyre nagyobbak a kihívások. Jelenleg a kulturális központnál 11-en dolgoznak.
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság részéről pedig arról beszélt, hogy nekik is strukturális átszervezést kellett végrehajtaniuk, azonban nem kellett elbocsátaniuk senkit.
– jegyezte meg. Hozzátette, így nemhogy leépítéseket végeznek, hanem éppen a kulcspozíciókba keresik az embereket.
A csíkszeredai önkormányzatnál ugyancsak nem volt szükség elbocsátásokra, átszervezéssel megoldották a helyzetet.
„Nem kellett senkit elbocsátanunk, mert olyan állásokat szüntettünk meg, amelyek nem voltak betöltve” – osztotta meg érdeklődésünkre Karda Róbert is, Csíkszentdomokos polgármestere. Mint magyarázta,
az önkormányzatnak kevesebb alkalmazottja van, mint amennyit a község számára jóváhagyott alkalmazotti keretszám megenged, így elég volt a 10 százalékos csökkentéshez két betöltetlen állás megszüntetése.
Szántó László, Csíkkozmás polgármestere elmondta, nem kellett elküldeni senkit az önkormányzattól, viszont
az adminisztratív és a pénzügyi osztályon számoltak fel posztokat, ami a későbbiekben hátrányosan érheti az önkormányzatot, hiszen egyre több a feladat.
Nem tudjuk, hogyan lesz – jegyezte meg. Jelenleg 27-en dolgoznak a csíkkozmási községházán.
Pálfalván viszont érvágás volt a községnek, hogy egy könyvtárosi állás megszűnt.