Megmutatták, hogy miben a legjobbak a sepsiszentgyörgyi középiskolák

Megmutatták, hogy miben a legjobbak a sepsiszentgyörgyi középiskolák

A tanulmányi börze megszervezését előírja a tanügyi törvény, illetve a szakiskolákra vonatkozó módszertan, és bár a főtéren jelen voltak mind az elméleti oktatást nyújtó középiskolák (Székely Mikó Kollégium, Református Kollégium, Mikes Kelemen Gimnázium, Mihai Viteazul Főgimnázium) és a művészeti középiskola is, mégis a szakoktatás palettájának ismertetése bírt nagyobb nyomatékkal.

A jelenlevő tanintézmények elméleti, illetve szakközépiskolai szakjai a maguk során szemléletesen bemutatták, miről szól az ő gyakorlatuk.

A legtöbb szakot integráló Puskás Tivadar Szakközépiskola felvonultatta szimulátorát, amit az autóvillanyszerelőnek tanulók használnak, az automatizálás szakos végzősök pedig a gyakorlati szakvizsgára készített okos szerkentyűket mutatták meg:

többek között távvezérléssel, hangvezérléssel irányítható automatát, ami bármit meg tud fogni, napelemes telefontöltőt, de jelen volt az iskolában működő elsősegélyoktatásra szolgáló labor működtetője, a Salvatore Egyesület és vezetője, Buna Hunor is, akik a szívleálláskor szükséges közbelépés módszertanát szemléltette-magyarázta.

Eközben a kőszínpadon a Plugor Sándor Művészeti Középiskola énekszakos diákjai adtak elő közismert slágereket, vagy a mikós néptáncosok táncoltak, és a Mihai Viteazul középiskola tánccsoportja is bemutatkozott, bár azt sokan nem vették jónéven, hogy a hangerővel nem spóroltak.

A Székely Mikó Kollégium kisfilmet készített az iskolai életről és egy nagyképernyőn vetítette azt, de a sulira jellemző tanulás utáni sportra és egészséges életmódra utalva röplabdázásra adott lehetőséget a tér közepén, míg a tér sarkában a Református Kollégium gitárzenekara szolgáltatott hangulatos térzenét.

Popescu Marius szakoktatásért felelős tanfelügyelő a helyszínen elmondta: igyekeznek a gazdaság által kért szakokat működtetni a közép- és szakiskolákban, mert

a turizmusban, az élelmiszeriparban, az elektronikában óriási a fejlődés, a hagyományos fémforgácsolást pedig szinte teljesen kiszorította az CNC-megmunkálás.

Az oktatás gyakorlati része azonban nehezített pálya, mert a jó szakemberek, az I-s fokozatú címzetes tanárok elmentek nyugdíjba, sokuk helyére helyettesítő tanárok kerültek.

Az oktatási vásár (vagy kiállítás) végső célja az volt, hogy más, vonzó formában mutassa meg, milyen lehetőségek vannak egy-egy iskolában, és a nap folyamán több vidéki iskolából is diákcsoportokat lehetett látni egy-egy standnál.

Aki ügyes volt, az a legrövidebb úton terelgette az utánpótlást a tanintézménybe: a mikósok például QR-kódos cédulákat osztogattak, ami arra az oldalra vitte a gyerekeket, ahol be lehet iratkozni a kollégiumba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük