Most Ön is segíthet abban, hogy a legóépítő gyerekek álma valóra váljon!

Most Ön is segíthet abban, hogy a legóépítő gyerekek álma valóra váljon!

„A Fabtonnál 6 és 16 év közötti fiatalok alkotnak egy olyan közösséget, ahol együtt fedezik fel játékos és szórakoztató módon a technológia különféle lehetőségeit” – osztotta meg portálunkkal Simon Norbert, a Hargita megyei csapat vezetője.

A Fabtonnál a legórobotika mellett kódolással, programozással, 3D nyomtatással, CNC-lézervágással és drónprogramozással is foglalkoznak,

víziójuk pedig egy olyan oktatási központhálózatnak lenni, ahol a diákok ezreit készítik fel a jövő kihívásaira, akik örömmel fedezik fel az új technológiák világát.

Missziónk továbbá felébreszteni a diákokban a tanulás iránti vágyat, elengedhetetlen készségeket fejleszteni, valamint segíteni őket a felnőtt létre való felkészülésben”

– mondta el Simon Norbert a csíkszeredai Fabton alapvető célját.

Most Ön is segíthet a gyerekeknek eljutni Ázsiába!

Idén 2024. augusztus 2–4. között kerül sor a First Lego League ázsiai fordulójára, amelyre a Fabton diákjai is meghívást kaptak.

Beérett a több éves tanulás, kutatás és munka. A gyerekek eredményeiknek és kitartásuknak köszönhetően egy álmuk vált valóra – az álom beteljesüléséhez azonban pénzre van szükség”

– mondta Simon Norbert. A nyolcfős csapat kiutazására, szállására, étkezésére és az egyéb költségek fedezésére nagyjából 20.000 euróra van szükség, amelyhez most felajánlásokat várnak. Természetesen nem ingyen.

A felajánlások függvényében a cégeknek feltüntetjük a logóját a csapatzászlón és a csapatpólón, megjelentetjük a különböző videóinkban, de a közösségi médiában is teret biztosítunk támogatóinknak”

– áll a Fabton ajánlatában. Magánemberek felajánlásait természetesen szintén várják, akár már 5–10 lej is nagy segítség lenne, amivel közelebb kerülnek a gyerekek az álom megvalósításához.

De hogyan lehetünk támogatók?
Mi sem egyszerűbb: magánszemélyként csak be kell olvasni a lenti képen látható QR-kódot, vagy rákattintani erre a linkre, majd a kártyaadatok megadása után csak megadni a támogatásra szánt összeget. Cégként támogatná a csíkszéki diákokat? Nincs más dolga, mint az info@fabton.org e-mail-címre egy levelet küldeni, a Fabton csapata pedig hamarosan kapcsolatba lép vállalkozásával. Amennyiben nincs anyagi lehetősége a támogatásra, de mégis segíteni szeretne, akkor csak ossza meg ezt a cikket ismerősei között vagy a közösségi médiában. További részletek Facebook-oldalukon.

A Fabton csapata a gyermekek nevében is köszöni úgy az anyagi, mint a morális támogatást, ugyanakkor bíznak benne, hogy segítségükkel eljutnak idén nyáron Hongkongba.

(X – fizetett hirdetés)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *