Az Európai Unió statisztikai hivatalának frissen közzétett felmérése szerint az unióban tavaly átlagban 26,3 évesen költöztek ki a szülői házból a fiatalok. Romániában ehhez képest későbbi életkorban hagyták el a „mamahotelt”, átlagban 27,7 évesen. Magyarországon hasonló ez az átlag, ahol 27,1 évesen költöztek el otthonról.
A két véglet
A dokumentumban kiemeltek olyan országokat is, amelyekben a fiatalok átlagban 30 éves koruk után költöztek ki a családi fészekből.
Horvátország viszi a zászlót ebben a kérdésben, hiszen ott átlagban 31,8 évesen, Szlovákiában átlagban 31 évesen, Görögországban pedig átlagban 30,6 évesen függetlenedtek a fiatalok. Spanyolországban, Bulgáriában és Olaszországban is 30 év feletti ez az átlag.
Ennek ellenpólusaként Finnországban jóval fiatalabb életkorban teremtenek otthont maguknak a fiatalok, átlagban 21,4 évesen, Svédországban és Dániában 21,8 évesen, Észtországban 22,8 évesen.
Az elmúlt évtizedben, 2013 és 2023 között ugyanakkor valamelyest csökkent az az átlagos életkor, amikor függetlenednek lakhatás szempontjából a fiatalok a szüleiktől, mind uniós szinten, mind romániai viszonylatban. 2013-ban például Romániában 28,5 év volt az átlag, ehhez képest, mint már fentebb írtuk, 2023-ra ez az átlag 27,7 évre csökkent.
A nemek szerinti elosztásban Romániában a férfiak sokkal később hagyják el a családi fészket, mint a nők.
A férfiak átlagban 30 évesen költöznek el a szüleiktől, a nők pedig 25,3 évesen. Ez a trend az unióra is érvényes.
Mi a magyarázat a számok mögött?
A statisztikai adatok mögött húzódó társadalmi jelenségekről Gergely Orsolya szociológust kérdeztük. Elsőként leszögezte, hogy ezt a témát nehéz számokban mérni, ugyanis bár arra lehet választ kapni, hogy az adott fiatal külön háztartásban él-e, de hogy azt egyedül fenn tudja-e tartani, vagy csak szülői segítséggel, ezt már nehezebb felmérni.
– magyarázta a szakember. Hozzátette, ez a nemzetközi trend elért már hozzánk is, de nem lehet általánosítani, hogy minden romániai fiatalra jellemző lenne, viszont a középosztályra, a városon élő, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalokra inkább érvényes.
„Székelyföldön ugyanis azt látjuk, hogy a vidéki térségben él még a patrilokalitás hagyománya, ami azt jelenti, hogy a fiatal pár a fiú szüleihez költözik, vagy a fiú szüleihez közeli lakhelyt választanak, ugyanarra az udvarra” – mutatott rá Gergely Orsolya, hozzátéve, annak ellenére, hogy térségünkben évszázados ez a hagyomány, mégsem feltétlenül az egyetlen uralkodó minta. Ugyanis ezzel párhuzamosan a neolokalitás sem ritka, azaz, hogy a fiatal párok új helyen alapítanak családot. Például
az elmúlt egy-két évtizedben vált jellemzővé, hogy a külföldön megszerzett kezdő anyagi tőkével vásárolnak lakást, vagy építenek házat maguknak a fiatalok.
Következésképp többféle trend van érvényben egymás mellett, ami a fiatalok önállósodását illeti: léteznek a fentebb említett hagyományok, és ezek mellett érezhető már a begyűrűző nyugati trend, hogy egyre későbbi életkorra tolódik a „családi fészekből való kirepülés”.
Ide tartozik az is, hogy Székelyföldön is lazultak azok a társadalmi szabályok és elvárások, amelyek ’89 előtt, vagy a 2000-es évek előtt uralkodóak voltak.
Azaz még nem alapítottak családot, még nem házasodtak össze, még nem született gyermekük, és még nem költöztek el otthonról, de gyakorlatilag az év egy részében nem a családnál laknak. Úgyhogy ez a kettősség is jellemző a térségben élő fiatalok egy jelentős csoportjára” – mondta.
Hozzáfűzte, mivel Székelyföld hangsúlyosan rurális térség, így egy kicsit korábban történik a családtól való elszakadás, mint a nyugati országokban.
Családi transzferszolgáltatások
Mindemellett Kelet-Közép Európában, akárcsak nálunk Székelyföldön sokkal jelentősebbek a családi transzferszolgáltatások, mint a fejlettebb Nyugaton.
– fejtette ki a szociológus. Ezzel ellentétben például Dániában, Finnországban, Svédországban, Hollandiában, Svájcban, vagy éppen Nagy-Britanniában az a társadalmi minta, hogy aki 18 éves elmúlt, annak már önállóan kell boldogulnia az életben külön háztartásban.
„A mi társadalmunkban a családi transzferszolgáltatás, segítés azért sokkal jelentősebb, mivel a munkaerőpiac nem nyújtja azokat a lehetőségeket, hogy önállóan boldogulni lehessen, szükséges a szociális háló, ami segít ebben” – jegyezte meg.
Térségünkben egyébként inkább azok maradnak hosszabb ideig a szüleikkel, akik családot és stabil párkapcsolatot nem alapítanak.
„Tehát létezik a kapunyitási pánik, hogy nem lépnek ki a családból, nem lépnek be a munkaerőpiacra, vagy hogyha be is lépnek, maradnak a kényelmesebb »mamahotelben«, és ezt a szülők tudják hosszú távon finanszírozni” – magyarázta Gergely Orsolya.
A statisztikák szerint a nők jóval korábbi életkorban lépnek ki a szülői házból, mint a férfiak, ezért megkérdeztük, hogy mi állhat e mögött. A szociológus szerint ez inkább annak tudható be, hogy a nők tradicionálisan azt a nevelést kapják, hogy miután férjhez mennek, el kell költözzenek. Tehát
évszázados rutin, hogy a nők hamarabb és könnyebben kilépnek a családból. Velük ellentétben a család férfi tagjait kiszolgálja az anya, a nagymama, emiatt lassabb lehet az önállósodásuk.
„Ez inkább a vidékre jellemzőbb, a trend változóban van, lehet, hogy már a városon élő fiatal férfiak azt mondanák, hogy őket nem szolgálták ki, és nem is kell” – tette hozzá.
