Egyetem-napi ünnepség Csíkszeredában

Egyetem-napi ünnepség Csíkszeredában

Az Egyetem napi ünnepségen köszöntőt és beszédet mondott a Sapientia számos munkatársa: Tonk Márton rektor, Kató Béla református püspök, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, Dolhai István, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának főkonzulja, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, valamint Lázár Ede, az egyetem csíkszeredai karának dékánja.

A Sapientia versenyképes, vonzó intézménnyé vált, amely elnyerte a Kárpát-medencei családok bizalmát. Ez a közösségi jellegünknek is köszönhető, az oktatók és hallgatók közötti kapcsolati vízió és dinamizmus teremti meg a közösséget”

– emelte ki beszédében Tonk Márton.

Az egyetem vezetője örömmel számolt be arról is az ünneplő közösségnek, hogy éppen az Egyetem Napjához kötődően került sor a következő tanév egyik legjelentősebb tudományos eseményének megszervezésével kapcsolatos szakmai tanácskozásra is, hiszen

a csíkszeredai kar ad otthont az Országos Tudományos Diákköri Konferencia egyetlen, határon túl megszervezett szekciójának.

Mint fogalmazott, 2025 áprilisában, a 37. OTDK Agrártudományi Szekciója alkalmával Csíkszereda néhány napig a Kárpát-medencei agrártudományi felsőoktatás központjává válik. Tonk Márton továbbá bejelentette, novemberben ismét pályázni fog az egyetem rektori tisztségére.

Kató Béla januárban átadja a püspöki tisztséget, de az egyetem mellett marad

Kató Béla beszédében kiemelte, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mindenekelőtt emberi szóra, tudományra, majd diszciplínára tanít. Ez az egyetem az által keresztény egyetem, hogy a történelmi egyházak képviselői melléje álltak, és biztosították a stabilitását.

A szempontrendszer egyik fő pillére az, hogy ne csak jól képzett technokratáknak adjon oklevelet, hanem olyanoknak is, akik számára fontos az önkritika, a vízió, és akik a társadalomért felelősséget vállalnak.

Kató Béla arra is kitért, hogy jövő év januárjától a püspöki tisztségét átadja, azonban a kuratóriumi elnökséget tovább kívánja folytatni.

Dolhai István beszédében elmondta, „az Egyetem Napja elsősorban egy választásról, egy döntésről szól. Döntéseinknek és választásainknak pedig komoly következményei vannak, és ezek hatással vannak ránk is.

Így, több mint húsz év távlatából visszatekintve kijelenthetjük, ennek az intézménynek az alapítása jó döntésnek bizonyult.”

Az erdélyi magyar közösség bástyája

„A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem bástyája az erdélyi magyar közösségnek, amely hozzájárul az erdélyi magyar társadalom építéséhez” – hangsúlyozta beszédében Korodi Attila, párhuzamot vonva az egyetem és a régió folyamatos fejlődése között. Csíkszeredai polgármestere ugyanakkor büszke arra, hogy a Sapientia diákjai erősítik a város közösségét.

Végül Lázár Ede felidézte, nagy kihívásokat kellett átélnünk (a világjárványt, az épület felújítási munkálatait az oktatással párhuzamosan), nyugodt működésünk tehát nem volt, és talán nem is lesz soha, de ennek ellenére ez így lett, lesz teljes. Remélem, a továbbiakban is a mintegy 20 éve elkezdett úton tudunk tovább haladni.”

A beszédeket a Subito Kvartett fellépése követte, majd az ünnepi hangulat a díjak kiosztásakor tetőzött. Elsőként a Sapientia EMTE Teller Ede-emlékérmét adták át Berky Annának, a Határon Túli Magyarok Hivatala nyugalmazott munkatársának, köszönetképpen az egyetem alapítását megelőző és működésének korai időszakában végzett munkájáért.

Brendus Réka főosztályvezető, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi tagja a díjazottat méltatva kiemelte, „a kilencvenes évek elejétől a magyar nyelvű oktatás mindenese, vezető szakmai mentora” volt.

Címek, elismerések

Az ünnepség keretében három tiszteletbeli professzori címet adott át az intézmény. Elsőként Aáry-Tamás Lajos egyetemi docensnek, a magyarországi oktatási jogok biztosának munkáját köszönte meg Tonk Márton, amiért „ilyen elkötelezett a Sapientia küldetését illetően, missziójában pedig támogató barát.”

Rostás Zoltán professzor, egykori dékán a csíkszeredai társadalomtudományi képzés elindításában és fejlesztésében végzett munkájáért részesült elismerésben. Telegdy Balázs méltató beszédében emlékeztetett: „talán a nem helybeli kollegák sem tudják, hogy a tanár úr a kezdeti időszakban tágra nyitotta a tanszék kapuját.”

Tóth Melinda, az ELTE docense a 2023. évi marosvásárhelyi OTDK Informatikatudományi Szekciójának megszervezésében való jelentős hozzájárulásáért kapott tiszteletbeli professzori címet, amelynek jelentőségét Domokos József a következőképpen fogalmazta meg laudációjában:

az ilyen kivételes személyiségek mutatják meg, hogy a valódi siker nemcsak a tudományos eredményekben, hanem az emberségben és a mások iránti tiszteletben is rejlik.

Köszönet illeti mindazért, amivel közösségünk életét gazdagabbá tette, hiszen a 36. OTDK Informatikatudományi szekció sikeres megszervezésével a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara felkerült a Kárpát-medencei, magyar nyelvű informatikai képzést biztosító felsőoktatási intézmények térképére.”

Köszönet a magas színvonalú munkáért

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyugdíjba vonult főállású egyetemi tanárainak a szenátus Professor Emeritus vagy Professor Emerita címet adományozhat.

Idén a csíkszeredai kar három volt oktatóját tüntették ki: nyugdíjba vonulása alkalmával Professor Emerita címet vehetett át Bodó Julianna, valamint Professor Emeritus címet Kilár Ferenc és Tóth József, köszönetképpen a főállású oktatóként végzett magas színvonalú munkájukért.

Az immár hagyománynak számító gyakorlatnak megfelelően Tonk Márton rektori dicséretben részesítette az adminisztrációban dolgozó sapientiás kollégák közül azokat, akiknek munkája hangsúlyosan hozzájárult az egyetem falai között zajló tevékenységek gördülékeny megvalósításához.

A Sapientia EMTE Rektori Hivatalának munkatársai közül idén Kolcsár Levente ügyintéző tevékenységét jutalmazták, a csíkszeredai karról pedig Tamás Zsuzsánna főtitkár, Mátyás Melinda gazdasági igazgató, valamint Markaly Sándor adminisztrátor érdemeit emelték ki.

Please follow and like us:
Pin Share