Erdélyi egyetem vezeti a legjobb hazai felsőoktatási intézmények ranglistáját

Erdélyi egyetem vezeti a legjobb hazai felsőoktatási intézmények ranglistáját

A metarangsor, amely a kiválósági eredményeket, kutatásokat, oktatást és közösségi szerepvállalást veszi figyelembe a hazai 89 intézményből harmincat jegyez. Ez a romániai egyetemek értékelésére és rangsorolására szolgáló rendszer a világszerte elismert nemzetközi egyetemi rangsorok elemzésén alapul. A harmincas listán 13 erdélyi egyetem szerepel.

Évről évre egyre jobban kell teljesíteni

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem több mint nyolc éve ranglistavezető Romániában, ez az intézmény egyben az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye is az évente több mint 45 ezer diákjával.

Szász Levente, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatáért felelős rektorhelyettes a Székelyhonnak elmondta, ezek a rangsorolások komplex módon próbálják felmérni azt, hogy milyen minőségű oktatást, kutatást és társadalmi munkát végez az egyetem. Ezekre vannak komplex mérőszámok, amelyekben évről évre egyre jobban kell teljesíteni, hogy az egyetem meg tudja őrizni ezt a helyet.

„Azon kívül, hogy mindhárom pillér – oktatás, kutatás, társadalmi felelősségvállalás – minőségét meg kell tartani, az is nagyon fontos, hogy az egyetemnek nagyon nyitott nemzetközi megközelítése van. Sok partneregyetem van, sok rangos egyetemi szövetségben benne vagyunk, ahol nemzetközi együttműködési lehetőségeket tudunk kialakítani, amelyek tükröződnek a rangsorolásban is, de azt is mutatják, hogy

nemzetközileg ismerik és elismerik olyan partnerként, akivel egyenrangú félként lehet együttműködni”

– fejtette ki az egyetemi rangsorolásért is felelős magyar rektorhelyettes.

Egyenrangú félként vesz részt a nemzetközi palettán

A rektorhelyettes hozzátette, ma már eljutott oda a kolozsvári felsőoktatási intézmény, hogy Európán belül egyenrangú félként tud részt venni olyan projektekben, ahol

néha maga a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a vezető egyetem, és hozzá társulnak más nyugati egyetemek.

„Büszkék vagyunk arra, hogy Erdély fővárosában, és nem az ország fővárosában sikerül a legjobb egyetemet működtetni. Nagyon erős magyar tagozat is működik, és ez a mi hozzájárulásunkat is kiemeli, mert

sokszor erőn felül teljesít a magyar tagozat,

hogy releváns módon hozzá tudjon járulni az egyetem eredményeihez, és ez meg is látszik a számokban” – tért ki az egyetem rektorhelyettese a magyar tagozat sikereire.

A kolozsvári intézmény vezetői örülnek az első helyezésnek, de mint Szász Levente kifejtette,

nem ez az abszolút céljuk, és nem mindent ennek rendelnek alá.

„Ez egy mérési módszer, amellyel megnézzük, hogy nemzetközileg is hol állunk, és melyek azok a területek, ahol erőteljesebben kell javítani a színvonalon, hogy megmaradjunk ebben a ligában, ahol nemzetközi egyetemekkel együttműködünk” – mondta el a magyar tagozat vezetője.

Legutóbb például egy vezetőknek szóló programot indított az egyetem az amerikai University of North Carolinával, amely a vezetőképzőkben top tízes az Amerikai Egyesült Államokban, tehát jóval a Babeș–Bolyai fölött van a nemzetközi rangsorokban. De velük is ki tudtak alakítani olyan kapcsolatokat, amelyek a helyi közösséget, diákokat és helyi vállalkozókat szolgálják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük