Súlyosan sérült fiatal medvét ártalmatlanítottak Felsősófalvánál

Súlyosan sérült fiatal medvét ártalmatlanítottak Felsősófalvánál

Nagyon rossz állapotban találtak rá a nagyjából egyéves medvebocsra Felsősófalvánál hétfőn reggel hat órakor,

a szenvedő vad lábán egy súlyosan elfertőződött seb volt, amely mindenképp a halálát okozta volna

– tudtuk meg Mărmureanu-Bíró Leonárdtól, a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület igazgatójától.

Mint mondta, a 112-es segélyhívást követően a helyszínre sietett a község vezetőjéből, a vadásztársulat, illetve a csendőrség munkatársaiból és egy állatorvosból álló bizottság.

Az egyedet megvizsgálta az állatorvos, és kiderült, hogy az egyértelműen menthetetlen állapotban van sérülései miatt.

A konzultáció után úgy látták, hogy az egyed végleges elaltatása lesz a legemberségesebb megoldás a körülmények tekintetében, így azt végre is hajtották.

Fajtársa támadhatott rá

Mărmureanu-Bíró Leonárd rámutatott, egyáltalán nem tapasztaltak arra utaló jeleket, hogy esetleg egy jármű ütötte el a bocsot. Valószínűbbnek tartja, hogy egy kifejlett hím példány támadt rá az egyedre. Tudni kell ugyanis, hogy

zajlik a medvék párzási időszaka, ilyenkor pedig sokszor előfordul, hogy a hímek elpusztítják egy-egy nőstény bocsait, hogy saját génjeiket továbbadva szaporodhassanak.

Az egyesület igazgatója azt is elmondta, hogy az elpusztított egyed húsa fogyasztásra alkalmatlan a befecskendezett méreg miatt, trófeáról pedig nem is lehet beszélni, hiszen mindössze egyéves bocsról van szó.

Éppen ezért valószínűleg egy a hatóságok által jóváhagyott helyszínen fogják eltemetni a vad tetemét.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *