Idén is nyolc kategóriában lehet pályázni, továbbra is kiemelt támogatást kapott a táboroztatás, illetve előnyt jelentettek a népviselet beszerzését célzó programok. „Nagy az érdeklődés a pályázataink iránt, éppen ezért
idéntől egy szervezet legtöbb két programmal jelentkezhetett.
Így is 549 pályázat érkezett be, ennek 82 százalékát tudjuk támogatni.
– ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Azt is kiemelte, hogy a Székely Ruházati Alapjuknak köszönhetően egyre több együttes szerepel szépen kivitelezett népviseletben. Idén 18 ilyen témájú pályázatot finanszíroznak, 6 könyv kinyomtatását, 3 szobor felállítását támogatják. „Fontosnak tartjuk a lovas kultúra ápolását, amit jelez, hogy 14 ilyen típusú programhoz rendelünk pénzforrást, 13 természetvédelemmel foglalkozó pályázatot fogadtunk el. A táboroztatás nemcsak a szabadidő hasznos eltöltését jelenti, hanem fontos közösségépítő szereppel bír, ezért idén is kiemelten támogatjuk, összesen 57 tábor szervezését segítjük” – részletezte a megyei tanácselnök.
Idén a megyei önkormányzat 3,2 millió lejes keretösszeget határozott meg erre a célra: 2 milliót egyházaknak, 400-400 ezer lejt kulturális és szabadidős programokra, 200-200 ezer lejt sport és ifjúsági tevékenységek finanszírozására fordítanak.
Ebben az évben április 29-e és december 5-e között megvalósuló programokkal lehetett pályázni. A nyertes pályázatok listája elérhető a megyei tanács honlapján.