A csibai szennyvízhálózatot szeretnék kiépíteni, hátha most összejön

A csibai szennyvízhálózatot szeretnék kiépíteni, hátha most összejön

Miután két lehetőségtől is elesett az utóbbi években Csíkszereda, hogy sikeresen pályázhasson a csibai szennyvíz-hálózat kialakítására,

ezúttal a Környezetvédelmi Alap kiírására nyújtják be pénteken a dokumentációt.

Ehhez szükség volt arra, hogy naprakésszé tegyék a munkálatok korábbi megvalósíthatósági tanulmányát, amelynek módosítását el is fogadta a képviselő-testület (három tartózkodással) a pénteki rendkívüli ülésén. Gyakorlatilag

az általános értékbecslést növelték 18,2 millió lejről közel 30 millió lejre áfástól.

Bors Béla alpolgármester az építkezési anyagok drágulásával és a jogszabályváltozásokkal indokolta a becslés növelését, illetve azzal, hogy újabb tétellel bővíthették az elszámolható költségeket.

Szőke Domokos RMDSZ-es önkormányzati képviselő a napirendi pont kapcsán elmondta, sajnálattal vette tudomásul, hogy észrevételei nem kerültek bele a határozat-tervezetbe, ezért szavazáskor tartózkodott. Szintén tartózkodott Tőke Ervin és Szabó Soós Klára, mindketten EMSZ-es tanácsosok. A következő napirendi pontot azonban mindannyian megszavazták, ez a Környezetvédelmi Alap pályázatán való részvételről szólt, ami szükséges a csibai csatornahálózat kiépítéséhez.

Korábban írtuk, hogy a csibai övezet csatornahálózatának kialakítására két próbálkozás is sikertelen volt, először a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató európai uniós óriásprojektjéből maradt ki, mert túl messzire fekszik a várostól; továbbá az országos helyreállítási program (PNRR) finanszírozásától is elesett, mert a csatornahálózat olyan utcarészeket is érintett volna, amelyek magántulajdonban vannak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *