Ezrek ünnepelték a Szentlélek kiáradását Gyimesbükkben

Ezrek ünnepelték a Szentlélek kiáradását Gyimesbükkben

Tizenhatodik éve már, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú másnapján második székelyföldi zarándokhellyé válik a gyimesi ezeréves határ környéke, a Bákó megyéhez csatolt erdélyi település, Gyimesbükk. Ezrek érkeztek pünkösdvasárnap Gyimesbükkbe, az összenemzeti zarándokvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz szerelvényeinek utasai mellett, sok száz motoros, számos autóbusz, kiskocsik és sok gyalogos igyekezett a Gyimesek legrégibb temploma melletti szabadtéri oltárhoz.

A monarchia egykori vonatállomásán a zarándokvonatot a Csíkszentimrei Fúvószenekar fogadta, a Gyimes-völgyi települések nevében Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere mondott beszédet, Oltean Péter gyimesbükki és Pap Imre gyimesfelsőloki polgármesterek jelenlétében, a zarándokokat pedig Tánczos Barna szenátor köszöntötte, majd

a tömeg lovasok és a fúvós zenekar kíséretében levonult az ezeréves határhoz.

Kontumácon az ünnepi szentmise előtt rózsafüzért imádkoztak, elénekelték a Regina caeli (Mennyek Királynője) című ősi latin Mária-himnuszt, majd Antal Erzsébet, a Dani Gergely Általános Iskola magyar szakos tanárnője a vendégeknek röviden ismertette Gyimesbükk történetét.

A misét megelőzően György Alfréd Kamilliánus-rendi szerzetes az asszisztencia kíséretében áldást mondott a közösségi életet jelképező új kontumáci műalkotásra, a domboldalon felállított, hét szentséget jelképező kőtömbökre, amelynek szimbolisztikája Xántus Géza képzőművészt dicséri.

A vendégeket Salamon József gyimesbükki plébános köszöntötte, majd elkezdődött az ünnepi szentmise, amelynek szónoka Vass Nimród, Gyimesfelsőlok ezüstmisés plébánosa volt.

„Miután tegnap Csíksomlyón, ha ázottan is, de egy emberként kértük égi édesanyánk közbenjárását, ma itt, Kontumácon, a hon régi határán összegyűltünk a pünkösdöt, a szentlélek kiáradását megünnepelni. Azzal a céllal, hogy újra találkozzunk, újra feltöltődjünk, lelkesedjünk” – kezdte szentbeszédét a felsőloki plébános, majd részletesen kifejtette az evangélium erről szóló tanítását, elmélkedése végen pedig egy szentbeszédében feltett kérdésre válaszolt: „Mi a mi feladatunk? Tanúskodjunk annak igazságáról, amiről meggyőződtünk, amiben hiszünk, s ahogy az evangélium mondja,

keressétek Isten országát, s annak igazságát, a többit megkapjuk hozzá”

– zárta szentbeszédét Vass Nimród.

A szentmisét követően a helyi Dani Gergely Általános Iskola diákjainak és a Mazai Tihamér lelkész által vezetett gyermekkórus ünnepi műsorát, valamint a Rácz Bíborka által felkészített bálványosi és tarhavasi gyermekek előadását tapsolták meg a zarándokok.

Ünnepi beszédet mondott Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő, illetve Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki azzal kezdte beszédét, hogy

vissza kell vinni Európába a kereszténységet,

és ennek támaszaként Szabó Lőrinc Hazám keresztény Európa című versét adta elő, illetve magyarázta minden sorát, de

nagy tapsot kaptak Babits Mihály és József Attila verssorai, amelyek szintén a keresztény értékekről szólnak.

A folytatásban Frigyesy Ágnes Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke a zarándokvonaton begyűjtött 850 265 forint adományt adta át Tankó Előd kántor-tanítónak, a Határok Nélküli Csángó Gyermekek Egyesületének elnökének.

A kontumáci események a nemzeti imák, a magyar, a mostani, illetve a régi székely himnuszok eléneklésével zárultak.

Mise után az egykori Magyarország legkeletibb, a 30-as számú őrházhoz leérkezett a Tamási Áron arcképével feldíszített mozdony, ennek megcsodálását követően a zarándokok a csíkszentimrei fúvószenekar vezetésével elindultak vissza a pályaudvarra, a zarándokvonat pedig a késő délutáni órákban indult vissza.

Pünkösdvasárnap Gyimesbükkben több száz csendőr és rendőr teljesített szolgálatot. A bákói Alexandru cel Bun Csendőralakulat, illetve a Bákó Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a zarándoklaton több ezren vettek részt, és incidensek nélkül zajlott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük