Fegyverlövések és autós üldözés egy romániai autópálya-szakaszon

Fegyverlövések és autós üldözés egy romániai autópálya-szakaszon

A személygépkocsiban kilenc utas tartózkodott, közülük három elszaladt, amikor a jármű balesetet szenvedett, a többi hatról pedig kiderült, hogy afrikai vagy ázsiai származásúak, és törvényes úton érkeztek Romániába.

Az autópályarendőrök szombaton éjjel fél tizenkettő körül megállásra vonatkozó jelzést adtak le az A1-es autópálya 503-as kilométerénél egy járműnek, a sofőr azonban semmibe véve a jelzést, tovább folytatta útját. A rendőrök a nyomába eredtek, 18 kilométeren át, Temesgyarmat (Giarmata) és Temesremete (Remetea) települések között üldözték a kocsit.

Üldözés közben a rendőrök kilenc lövést adtak le a levegőbe, majd az autó Temesvár bejáratánál, a repülőtér előtti körforgalomnál összeütközött két másik kocsival, és az útról lesodródva megállt.

A kocsit egy 24 éves román-moldovai kettős állampolgárságú férfi vezette, az autóban talált hat utas külföldi állampolgár volt – írja az Agerpres hírügynökség a Temes megyei rendőrség tájékoztatására hivatkozva.

A hat utast – négy szíriai, egy egyiptomi, és egy jemeni állampolgárt –, valamint a gépkocsi vezetőjét átadták a temesvári határrendészeti felügyelőségnek, amely kivizsgálást indított. A rendőrség ugyanakkor büntetőeljárást indított migránscsempészetért a moldovai állampolgár ellen.

A kocsi egyik utasát pánikroham tüneteivel kórházba szállították, emiatt a közlekedési rendőrség is büntetőeljárást indított gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt. Miután az is kiderült, hogy az autó nem rendelkezik érvényes kötelező járműbiztosítással, a sofőrt 4640 lejre büntették meg, bevonták jogosítványát és a kocsi forgalmi engedélyét is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *