Kénytelenek voltak leteríteni a medvét, miután gazdára, haszonállatokra is rátámadt Csíkrákoson

Kénytelenek voltak leteríteni a medvét, miután gazdára, haszonállatokra is rátámadt Csíkrákoson

A forgalmas, sok gyalogos, kerékpáros által használt, Madéfalvát a csíkrákosi Bogát-heggyel összekötő terelőút mellett telepedett meg egy medve. Császár Attila, Csíkrákos polgármestere a Székelyhon érdeklődésére elmondta, ugyanez a medve az elmúlt napokban több madéfalvi telekre is bejárt. Ezúttal a bogáti kápolna alatti útszakasz mellett, a bokrok között húzta meg magát – a közelben van egy kisebb esztena néhány tehénnel, ahová bement, rátámadt a haszonállatokra, a gazda próbálta elhajtani, őt is megtámadta, de szerencsére nem sérült meg. A polgármester kiemelte, a törvény minden betűjét betartva döntöttek úgy, hogy kilövik a medvét, miután hiába próbálták elűzni.

Nem volt nagy medve, 100 kilogramm körüli súlya volt, négy éves, hím. A vadászok szerint viszont ezek a legveszélyesebbek, mert nemrég váltak le az anyjuktól, semmitől sem félnek, agresszívek

– fogalmazott a polgármester.

Ugyanakkor nagyon fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy

a Ro-Alert figyelmeztető üzenetet nem azért küldik, hogy odavonuljanak az emberek bámészkodni,

hanem be kell tartani az utasításokat: tartsák távol magukat a vadállattól, ne fényképezzenek. Hozzátette, a helyi önkéntes tűzoltóság ugyan segített lezárni és biztosítani a terepet, de a kíváncsiskodók jelenléte amellett, hogy veszélyes, nehezíti a beavatkozást is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük