Késik a vidéki bölcsődék építése

Késik a vidéki bölcsődék építése

Számos vidéki bölcsőde építésére adott lehetőséget a fejlesztési minisztérium által korábban indított támogatási program, amelyre két csíki község, Csíkszentsimon és Csíkszentgyörgy is sikeresen pályázott. Noha a finanszírozási szerződéseket másfél éve aláírták, az építkezések elkezdésének időpontja még nem ismert,

időközben több akadály is felmerült.

Csíkszentsimonban egy 2021 elején készített felmérés igazolta a beruházás szükségességét, akkor a községben a három év alatti gyermekek száma megközelítette a kétszázat, és sokan a hároméves kor elérése előtt kerültek be az óvodába, napköziotthonba. A község rendelkezett megfelelő, telekkönyvezett közterülettel a napközi épülete mögött, ezt át is adták az Országos Beruházási Társaságnak (CNI), amely lefolytatta a közbeszerzési eljárást, és tavaly novemberben nyertest hirdetett. Utána viszont megtorpant a folyamat – tudtuk meg Kozma István polgármestertől.

Mint elmondta, kivitelezési szerződést azóta sem írtak alá a nyertes céggel, mert

a beruházás költségvetéséből hiányzik 1,6 millió lej, és ennek hiányában a szerződéskötéssel várni kell.

A községvezető nemrég Bukarestben is találkozott a fejlesztési miniszterrel, aki szerint ki kell egészíteni a költségvetést, ezt a pénzügyminisztériumnak kell megtennie, erre várnak. Kozma István azt mondta, ő kissé csalódottan távozott ezek után, mert

a tárcavezető sem tudott határidőt mondani a költségvetés kiegészítésére,

csak egy hosszú eljárást ismertetett. Most azt remélik, minél előbb rendeződik a helyzet, ennél többet nem tehetnek.

Csíkszentgyörgyön ennél több feladata volt a helyi önkormányzatnak az előkészületek során, mivel megfelelő területtel nem rendelkeztek, így vásárolniuk kellett az elmúlt évben egy telket a kiszemelt helyszínen, a csíkbánkfalvi óvoda mellett. A folyamat lezárult, ugyanakkor egy övezeti rendezési terv (PUZ) elkészíttetésére is szükség volt, ezt a helyi tanács ülésén készültek elfogadni – ismertette kérdésünkre Réti Zsófia.

A község polgármestere arra is kitért, hogy a rendezési terv elfogadása után geotechnikai és topográfiai tanulmányok elkészítése következik, majd

várhatóan a hónap végére a területet átadják a beruházási társaságnak.

A negyven gyermeket befogadó bölcsőde építéséhez szükséges közbeszerzési eljárást ezután tudja kiírni a beruházás lebonyolításával megbízott intézmény.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *