Kopóréteg majd egyirányúsítás a kézdivásárhelyi Mihai Eminescu utcában

Kopóréteg majd egyirányúsítás a kézdivásárhelyi Mihai Eminescu utcában

Önerőből végezte el a Dózsa György utcát és Csernátoni utat összekötő utca felújítását az önkormányzat. A mintegy ötszáz méter hosszúságú, családi házakkal szegélyezett utcában elsőként új gáz- és vízvezetékeket fektettek le, utóbbit az tette szükségessé, hogy

itt volt a város egyik „forró pontja”, ahol rendszeresek voltak a lakosságnak jelentős bosszúságot okozó csőtörések.

A vezetékcserét követően, tavaly ősszel az útépítéssel megbízott cég elvégezte az úttest alapozását, majd az első réteg aszfaltot is leöntötték, hogy a téli időszakra járhatóvá tegyék az utcát.

A tél folyamán a szolgáltatók föld alá helyezték az áram- és távközlési kábeleket, az önkormányzat új lámpaoszlopokat szerelt fel, a tavasz beköszöntével pedig a járdák térkövezése is befejeződött, így csütörtökön a kivitelező nekilátott a kopóréteg kiöntésének.

Szilveszter Szabolcs alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, az aszfaltozás befejezését követően már csak az útjelzések kifestése marad hátra.

Az utat a forgalom gördülékenyebbé tétele érdekében egyirányúsítani fogjuk a Dózsa György utca felé, a másik oldalon pedig parkolósávot alakítunk ki

– magyarázta az elöljáró.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *