Május első napjaiban érkezik az előrehozott nyugdíj

Május első napjaiban érkezik az előrehozott nyugdíj

Simona Bucura-Oprescu sajtótájékoztatóján emlékeztetett:

a kormány által csütörtökön elfogadott határozat és memorandum lehetővé teszi, hogy a májusi nyugdíjakat a megszokottnál korábban, az ortodox húsvét előtt folyósítsák.

Hozzátette, becsléseik szerint a posta és a bankok is tartani tudják az erre a hónapra rögzített határidőket, így

azok, akiknek bankszámlára érkezik a nyugdíjuk, 12-e helyett május 2-án és 3-án kapják meg a pénzt, akiknek pedig a postás viszi ki, május 3-ával bezárólag vehetik át a járandóságukat

– ismerteti az Agerpres.

A tárcavezető hozzátette, a bankok és a Román Posta illetékeseivel is tárgyalt annak érdekében, hogy a nyugdíjasok még az ünnep előtt megkapják a járandóságukat.

A kormányülést követően a munkaügyi minisztérium közölte, hogy egy határozatot és egy memorandumot is elfogadott a kabinet a nyugdíjak kifizetésével kapcsolatban. Ezek értelmében

az Országos Nyugdíjpénztárnak április 30-ig utalnia kell a Román Postának és a bankoknak a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges összeget.

A határozat szerint a Román Postának 1,961 milliárd lejt utalnak át a társadalombiztosítási költségvetésből és további 339,359 millió lejt a költségvetésből, hogy a vállalat kézbesíthesse a nyugdíjakat. Emellett 6,347 milliárd lejt utalnak a társadalombiztosítási költségvetésből és további 683,898 millió lejt a költségvetésből a kereskedelmi bankoknak a juttatások folyószámlára vagy kártyaszámlára történő kifizetésére.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *