Az idei pünkösdi búcsú mottója „Újuljatok meg!” – a jelmondat a gyulafehérvári főegyházmegyében idén meghirdetett pasztorális évhez kapcsolódik, melynek témája „Imádsággal megújuló közösség.”
Pénteken, május 17-én a délután hat órai nyitó szentmisét követően, szombatra virradóan virrasztásra lesz lehetőség.
Szombaton, május 18-án reggel a kegytemplomban fél nyolctól szentmise kezdődik, 10 órától ünnepélyes rózsafüzért mondanak a Hármashalom-oltárnál. A kordon fél tizenegykor indul a nyeregbe a kegytemplomtól.
Az ünnepi szentmise 12 óra 30 perckor kezdődik, amelynek ünnepi szónoka Felföldi László pécsi megyés püspök lesz.
Ugyancsak szombaton délután öt órától csángó szentmisét tartanak a Szent Péter és Pál plébániatemplomban, a kegytemplomban pedig pünkösdi vigília szentmisét hat órától. Vasárnapra virradóan virrasztást tartanak a kegytemplomban.
Vasárnap, május 19-én reggel reggel hét és nyolc órától, majd fél tizenegytől és délután hat órától is szentmiséket tartanak a kegytemplomban.
Pünkösd hétfőn pedig szintén a vasárnapival megegyező lesz a szentmisék időpontja.