Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának legfontosabb programjára, a Szülőföldön magyarul pályázatra való regisztráció idéntől kizárólag online volt lehetséges. Idén több feladat hárult a pedagógusokra, hiszen ők gyűjtötték össze diákjaik pályázati adatlapjait, miután a szülők online igényelték magyar tannyelvű óvodába, iskolába járó gyerekeik után a Szülőföldön magyarul pályázatot. Sok esetben pedig a szülőknek is segítettek a pedagógusok az online regisztrációban. Az elmúlt évben jelentősen megemelték ezt a juttatást, tavaly óta évi bruttó 100 ezer forintra emelkedett minden sikeres pályázó számára.
A pályázat hazai lebonyolításáért felelős Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke, Burus-Siklódi Botond elmondta,
április 30-áig 139 370 szülői igénylést és 7869 hallgatói igénylést regisztrált a rendszer.
Úgy tűnik, az online regisztráció nem befolyásolta az igénylők számát, hiszen az elmúlt évben is körülbelül ugyanennyien küldték be kérelmeiket. Tavaly összesen mintegy 147 ezer pályázat érkezett, ebből hozzávetőleg 140 ezren kapták meg a támogatást.
– fejtette ki az RMPSZ elnöke.
Legkésőbb május 8-áig várják az RMPSZ munkatársai, hogy az iskolák eljuttassák a gyűjtőhelyekre az adatlapokat és iskolai igazolásokat. Azután kezdődik a hitelesítés és a hiánypótlásra való felszólítás, ahol szükséges.