A laktanyákat és a hozzájuk tartozó melléképületeket, istállót az erődítményekkel együtt 1942-ben, a Székely Határőrség újjászervezésének idején építették, az 1940 őszétől ismét országhatárrá vált Úzvölgyében szolgálatot teljesítő határvédelmi erők bázisaként. A világháború utáni évtizedekben a laktanyákat diáktáborrá alakították, az egykori megyei táborigazgatóságok utódaként pedig 1990 után az Ifjúsági és Sportminisztérium alárendeltségébe tartozó Bákó Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság birtokában voltak.
Mivel az 1968-as közigazgatási újjászervezés, a megyésítés idején Hargita és Bákó megye határát éppen Úzvölgyében húzták meg, de ezt az akkori viszonyok közepette egyértelműen nem pontosították, ez jó alapja volt a két megye közötti későbbi határvitáknak,
és mint látni fogjuk, ez a volt laktanyák jelenlegi helyzetéhez is nagyban hozzájárult. 1968-ban ugyanis Úzvölgye települést Hargita megyéhez tartozóként jelölte meg a vonatkozó törvény, de 1972-ben és később, 1985-ben a két megye kataszteri hivatalai már arról „egyeztek meg”, hogy Úzvölgye Bákó megye része, és ennek megfelelően készítették el a kataszteri nyilvántartást is.
A volt laktanyákban egészen 2004-ig még zajlott a diáktáborok szervezése, akkor viszont
a Bákó Megyei Népegészségügyi Igazgatóság az elégtelen körülmények miatt megvonta a működési engedélyt, és bezáratta a tábort.
Nemcsak a megfelelő mosdók, illemhelyek hiányoztak, de nehézségekbe ütközött az áramellátás is, amit generátorokkal biztosítottak. „Fénykorában” a tábor 250 személy elszállásolását is biztosítani tudta.
Csíkszentmárton számára nem volt közömbös az egykori kaszárnyák sorsa, a község több ízben is igyekezett a határviták mentén megszerezni, tulajdonába venni a haditemető mellett ezeket az ingatlanokat is. Mivel az 1990-es években lehetőség volt elkészíteni a közigazgatási egységek közvagyonának listáit, és ezeket törvényesíteni, a község a temetőt és az ingatlanokat is bevette ebbe a közvagyonba, ahogy ez a 2001. évi 1351-es számú, majd az ezt kiegészítő és módosító 2010. évi 299-es számú kormányhatározatokban is megjelenik.
Csakhogy a helyzet ennél bonyolultabb volt, ahogy ezt Gergely András korábbi csíkszentmártoni polgármester elmondta. Tőle tudjuk, hogy a község kezdetben igyekezett minden közterületet, ingatlant bevenni a közvagyonába, aztán később kiderült, hogy ez nem minden esetben volt jogszerű. A volt laktanyák esetében azért, mert ezek az Ifjúsági és Sportminisztérium közvagyonában szerepeltek, így ki kellett venni a helyi közvagyonból.
2006-ban az akkori Ifjúsági és Sportminisztérium RMDSZ-es államtitkára rendelettel próbálta a Bákó Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóságtól a Hargita megyei hasonló intézmény ügykezelésébe átadni a tábort, erre viszont felhördültek a bákóiak, bírósághoz fordultak, végül a rendeletet nem alkalmazták.
Később a szaktárca által kezdeményezett decentralizáció részeként több, használaton kívüli volt diáktábort adtak át megyei és helyi önkormányzatoknak, Csíkszentmárton is bejelentkezett az úzvölgyi létesítményért.
„Mikor minden készen volt, kértek, hogy hozzunk egy olyan határozatot, hogy biztosítjuk a fenntartását. Miután ez is megvolt,
Mi küldtünk régi térképeket, az 1968-as közigazgatási átszervezésről szóló 2-es számú törvényt, de azt mondták, hogy amíg nem lesz egy törvényszéki végzés, amely azt mondja, hogy ez Hargita megye területén van, addig nem lehet. Összecsukták a dossziét, és eltették” – elevenítette fel a történteket Gergely András.
Csíkszentmárton, majd Hargita Megye Tanácsa később is folytatta a határvitát, illetve Úzvölgye területének visszaigénylését, akkor még tárgyalások útján. Az ügy a temetőben 2019-ben felállított betonkeresztek és emlékmű, majd a hírhedt temetőfoglalás után szintet lépett,
a község a törvénytelenségek elleni fellépés mellett 2020-ban pert indított a Csíkszentmárton és Dormánfalva közötti, egyúttal a két megye határának megállapítása érdekében, jelezve, hogy Úzvölgyét – benne a temetővel és a volt kaszárnyákkal – saját közigazgatási területének tartja,
amelyet nemcsak az 1968-as évi 2. számú törvény, hanem az 1900-as évek elejéről származó telekkönyvek is igazolnak.
A keresetlevelet először a Hargita Megyei Törvényszéken iktatták, a dormánfalviak szerették volna áthelyeztetni a tárgyalást Bákó megyébe, de a szentmártoniak ezt megakadályozták. Végül a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék a Hargita Megyei Törvényszékre helyezte vissza a pert, amelynek elsőfokú tárgyalása azóta is tart.
Mivel a kataszteri nyilvántartásban Úzvölgye továbbra is Bákó megyéhez tartozik, az Ifjúsági és Sportminisztérium korábbi akciójához hasonló újabb decentralizációs kezdeményezés a volt laktanyák esetében eredménnyel járt. 2022-ben a szaktárca átadta a tizenegy épületet és a hozzájuk tartozó melléképületeket Bákó Megye Tanácsa ügykezelésébe.
Ha a bíróság a megyehatárper végén jogerősen Csíkszentmárton és Hargita megye javára ítél, ezek visszaszerzésére újabb lehetőség nyílik.
Ha nem, akkor véglegesen Bákó megyéé maradnak.
