Dragomán György Marosvásárhelyen, Szabó T. Anna Kolozsváron született, kitelepülésük után Szombathelyen találkoztak egymással tizenéves korukban. Azóta termékeny szakmai éveket tudhatnak maguk mögött, Dragomán íróként, műfordítóként, Szabó T. Anna költőként, esszéíróként, műfordítóként dolgozik.
A mai magyar irodalomban meghatározó munkássággal rendelkező meghívottakat Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója mutatta be, mint akiket minden, amivel foglalkoznak, az alkotás felé irányít. Ennek megfelelően
a meghívottak a beszélgetést is olyan formában építették fel, mintha csak egymással beszélgetnének az alkotásról, az életről.
Szabó T. Anna tavaszi verseket olvasott fel kezdésül. Mint bevallotta, a tavaszt csak azóta szereti, mióta gyermekei születtek, akkor érezte, hogy „megérkezett” – addig inkább félte és irigyelte ezt az évszakot. A Plasztika az érzékelés eufóriája, de a versekben különben is sokszor burjánoznak a botanikai megfigyelések, merthogy egy biológus lányáról beszélünk, árulta el férje, akire ez a szemléletmód nagyon inspirálón hatott, ő maga is megtanulta – Gyuri az érzékelés írója Anna szerint.
Verset írni könnyebb, állította Dragomán György, mert segít a ritmus, de igazából nem lehet elválasztani a prózát és a költészetet. Anna pedig ráhagyta, szerinte a nyelv örömét és az érzékelés gyönyörét nem lehet elválasztani, ezért ő kicsi korában azt a könyvet, amiből nagyon sok öröme származott, akkor még felolvasott versekből – Weöres Sándor Bóbita című kötetéről van szó – meg is kóstolta. Igyekezett (Babitsot parafrazálva) „szájjal, szemmel, füllel, orral felfalni a világot”.
Dragomán Györgyre Fekete István hatott legkorábban, neki azt olvastak sokat – sokáig valóban csak olvastak, mert ő maga (vélhetően) diszlexiásként nagyon nehezen tanult meg olvasni, de miután egyszer véletlenül sikerélménye volt, átszakította a gátat az olvasás öröme.
15 és 16 évesek voltak, mikor megismerkedtek – Anna az idősebb –, és már akkor minden szóra tudott egy versidézetet, ezt csodálta meg benne Dragomán György.
Azóta is nagy odaadással és szigorral fordulunk egymás felé – hangzott el a vallomás. Tavasszal tudnak leginkább dolgozni, bár ez alól kivételt képez az a több mint tíz évvel ezelőtti január, amikor Anna Lackfi János versére válaszul megírta, milyen a negyvenes nő létélménye, ezzel elindítva egy „verslavinát”, mely több mint 2000 versből állt. Ezekből negyven ugyanazzal a címmel (#verslavina) kötetbe is került.
Első regényét, A fehér királyt Dragomán György 17 és 26 éves kora között írta. Mint mondta, egzisztenciális válságot okozott neki, hogy ez idő alatt idősebb lett, mint a regény főhőse. Mindketten fantáziából, látomásosságból is építkeznek, követve azt az Anna által megfogalmazott útmutatót, hogy Indulj ki a tényekből, exponálj, transzponálj!
Dragomán György legtöbbször fehér fal előtt ülve ír, arra vetíti ki saját mozifilmjét, azt, amiről ír, árulta el Anna. Beleéléssel tud írni olyasmiről is, amit soha nem tapasztalt meg, így már elhitték róla, hogy volt kapus, volt dzsesszdobos, vagy hogy mesterszakácsként főz olyasmit, amit igazából még nem is főzött.
A házas- és alkotótársak a címadásban is együttműködnek, „tettestársak”, a megjelent kötetek címe is közös munka eredménye. A nagy sikerű Főzőskönyv tulajdonképpen munkacím, amíg készült a kötet, így beszéltek róla, így rá is ragadt. Folytatását – pedig, ami Adjuk meg a módját! címmel jelent meg, éppen egy címről szóló töprengésükből kiragadott mondat fémjelzi.
Végül a szerzőházaspár mesélt egy első látogatásról is, aminek túrósbatyu illata volt, bár azt történetesen épp nem szerette az Annához látogató Dragomán… Szó esett kenyérről, kenyérillatú otthonról. Közismert, hogy
Dragomán nagyon szeret kenyeret sütni, talán azért, mert egyik nagyapja pék volt – bár ez már akkor derült ki, amikor több mint 10 éve gyakorolta a kenyérsütést.
A közvetlen, derűs hangulatú találkozó versek és regényrészlet felolvasásával ért véget, majd a résztvevők dedikáltatták a magukkal hozott köteteket.
