Újdonságok az állatkertben: pont olyanok, mint a szüleik, csak kicsiben

Újdonságok az állatkertben: pont olyanok, mint a szüleik, csak kicsiben

Több állatnak is kölyke született az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi állatkertben, de külföldi létesítményből is érkeztek új példányok.

Mint Korondi Kinga, az állatkert sajtószóvivője a Székelyhonnak elmondta, tizenhárom skarlátíbisz érkezett a müncheni állatkertből, ezek igen látványosak és

ritka madárnak számítanak az állatkertekben.

Csehországból egy újabb hóbagolyt hoztak a meglévő mellé, és azt is meg lehet már tekinteni az állatkertben.

Az állatok közül többnek utódja született, így van egy póni csikó, két borjú, egy kis pávián, de a gyűrűs farkú makik és a nagymara is szaporodott.

A sajtószóvivő azt viszont nem tudta megmondani, hogy hány kis kenguru született, hiszen ezek

babszemnyi méretben jönnek a világra, és az anyjuk erszényében rejtőzködnek, négy-öt hónapig ki sem bújnak onnan.

Az állatkertben már készülnek az április 22-én esedékes Föld napjára, amikor különleges programot készítenek a bérletesek számára. Lesz faültetés, meglepetés, és be lehet majd lépni a kevésbé ismert helyekre is.

A marosvásárhelyi állatkert minden nap 9–18 óra között tart nyitva, az utolsó jegyet 17 órakor lehet megváltani. Minden fontos információ megtalálható a zootirgumures.ro honlapon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *