Újra rajtvonalhoz állhatnak a lovasok a Székely Vágtán

Újra rajtvonalhoz állhatnak a lovasok a Székely Vágtán

Nem csak versennyé, hanem valódi családi lovas hétvégévé nőtte ki magát a 2011 óta megrendezett Székely Vágta, a budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutama.

Vargha Fruzsina sepsiszentgyörgyi alpolgármester szerint örvendetes, hogy

mostanra a lovassportokkal nem csak a testi egészségmegőrzést serkentik, hanem pszichológiai, mentálhigiénés foglalkozásokat is biztosítanak a környékbeli lovardákban.

A vágta zenés, kulturális programokban is gazdag, ezekről az illetékes szervezők meséltek.

Látványos rockoperával készülnek

Az újdonságok egyike, hogy a Góbé olimpián különböző versenyszámokkal készülnek, például szekértolással, ugyanakkor vasárnap 14 órától látványos agárfuttatást is szerveznek. Magyarósi Imola, a Vadon Egyesület elnöke visszaemlékezett, hogy a színpad sorsa mindig kihívást okozott a szervezőknek: egy ideig a versenypálya közepére helyezték, de ott nehezen közelíthette meg a közönség, ezért tavaly a koncertek idejére lebontották az ideiglenesen felállított kerítéseket.

Idén a színpad teljesen új helyet kap a vásárosok területén.

Dancs Zsolt producer szerint 13 éve merészet álmodtak a Székely Vágta megszervezésével, ugyanis a helyszíni körülmények és az időjárási viszonyoknak való kitettség összetett logisztikát követelt meg. A kemény munkát viszont mindig siker koronázta, ezért idén ismét különlegességgel rukkolnak elő.

A szervezők felkérésére ugyanis újrarendezi és premierben mutatja be a Honfoglalás című rockoperát a Magyar Nemzeti Lovas Színház, Pintér Tibor vezetésével.

Húsz beidomított lóval és 55 színésszel, táncossal érkeznek. A nyilvános főpróbát június 21-én, pénteken este 21 órakor tekinthetik meg az érdeklődők, a bemutatóra pedig 22-én, szintén 21 órától kerül sor. Eső esetén vasárnapra tolják az előadást.

Ugyancsak az utolsó napon 20 órakor az új Bojtorján együttes lép fel Pomázi Zoltán vezetésével.

A nevezési feltételekről

A megváltozott versenyfeltételekről Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója számolt be. Kihangsúlyozta, hogy idén a könnyebb adatfeldolgozás érdekében kizárólag online lehet jelentkezni az esemény oldalán vagy a nevezes@szekelyvagta.ro e-mail címen. A jelentkezéseket május 31-ig fogadják.

Azok a résztvevők, akiknek lovai sikeresen szerepeltek az egészségügyi vizsgán és ezáltal elnyerték a versenyen való indulás jogát, pénzbeli jutalomban is részesültek az elmúlt években.

Az anyagi ösztönzést továbbra is biztosítják, azzal a különbséggel, hogy a Góbé futamra benevezők juttatását a Székely Vágta versenyzőihez igazították, így mindkét kategóriában 1500 lejes sporttámogatás jár.

A Nemzeti Vágta újításaihoz alkalmazkodva a székelyföldi rendezvényen is két korcsoportra osztják a kishuszár vágtát, hogy nagyobb eséllyel induljanak a fiatalabb és idősebb jelentkezők. Demeter János szerint ez méltányos engedmény az ifjú jelentkezőkkel szemben, hiszen

már egy év korkülönbség esetén is nagy lehet az eltérés két gyerek között.

Ennek részleteiről a későbbiekben számolnak be.

A díjak maradnak

A szabályzat a lovak típusát illetően nem változott, a jelentkezés korhatára továbbra is 18 év a Székely Vágtára és 16 év a Góbé futamra. Ugyanakkor a díjazás is a régi maradt:

az előfutam győztese 1000 lejjel, a döntő első helyezettje 6000, a második 4000, a harmadik 3000, a negyedik helyezett 2000 lejjel gazdagodik.

A Góbé futamon az első díjért 3000, a másodikért 2500, és a harmadikért 2000 lej jár.

Bár a világjárvány után nehezen tértek vissza a nyeregbe, a szervezők szerint évente így is legalább 16-20-an jelentkeznek a Székely Vágtára és a Góbé futamra is külön-külön.

2023-ban a Nemzeti Vágta kvalifikációs futamában Tamás Csaba győzedelmeskedett Sepsiszentgyörgy színeiben, azonban a döntőben lova sérülése miatt visszalépett.

A tavalyi Székely Vágta második helyezettje Farkaslakáról, a harmadik Székelyberéről, a negyedik dobogós pedig Kilyénből érkezett.

Az idei rendezvény fővédnöke Pótápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és az erdélyi lovassport kiemelkedő támogatója. A kommentátorok Bajkó Tibor és Nagy Endre lesznek. Mivel egyre több román ajkú érdeklődő is érkezik az Óriáspince-tetőre, a szervezők román nyelvű kommentátort is biztosítanak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *