Zajlik a munka, rövidesen aszfaltoznak Nagybaconban

Zajlik a munka, rövidesen aszfaltoznak Nagybaconban

A Nagybacon községen áthaladó megyei útszakasz jó ideje kihívást jelent a sofőröknek, Simon András polgármester szerint viszont már látni az alagút végét: az előkészületeket pár napon belül befejezik,

ha a kivitelező tartja magát a megbeszéltekhez, akár már márciusban nekiláthatnak az aszfaltozásnak, valamint további két, felújítás előtt álló hídnál hozzákezdenek a munkához.

Ugyanakkor egy másik községi utat, továbbá kilenc utcát javítanának és modernizálnának az Anghel Saligny-programban, méghozzá idei kezdéssel. A községvezető elmondása szerint a korszerűsítés Bacon központjától a Csinód falurész végéig tartó szakaszt, valamin hat nagybaconi és három kisbaconi utcát érint.

A 122-es, Hatodon keresztül vezető, Málnásfürdőt és az ágostonfalvi hidat összekötő, 35 kilométeres út teljes körű felújítása 2020-ban kezdődött Erdővidék Modernizációs Programja részeként, amelyet uniós és saját forrásokból finanszíroz a Kovászna megyei önkormányzat. Február közepéig a munkálatoknak 70 százalékát sikerült befejezni, ugyanis Nagybacon mellett Bibarcfalva is aszfaltra vár, valamint hét hidat javítani kell, egyet pedig újjáépíteni.

A 88 millió lejes beruházás kivitelezési szerződését az év elején sikerült meghosszabbítani, így várhatóan szeptemberre végeznek a munkálatokkal.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *