A guberálás ellenére megéri működtetni a ruhakonténereket

A guberálás ellenére megéri működtetni a ruhakonténereket

Székelyföld-szerte közel tíz éve több településen helyezett ki a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet ruhagyűjtő-konténereket.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy melyek az elmúlt évtizedben a tapasztalatok, mennyi ruhát hasznosíthattak újra. Kérdéseinkre Borbáth Zsolt, a Gyulafehérvári Caritas illetékese válaszolt.

Tőle tudjuk, hogy évente egyre nagyobb mennyiségeket gyűjtenek be, ezért összességében sikeresnek jellemzik a kezdeményezést, jól működik a bejáratott rendszer. Hozzátette,

az önkormányzatoknak is megéri, hiszen ennyivel kevesebb hulladékot kell kezeljenek.

Általában a konténereket hetente egy-két alkalommal ürítik, ez településenként változik. Tőle számadatokat is megtudtunk a tavalyi évre vonatkozóan.

Csíkszeredában 51 ezer, Székelyudvarhelyen közel 43 ezer, Sepsiszentgyörgyön közel 80 ezer, Gyergyószentmiklóson közel 28 ezer kilogrammnyi ruhaneműt gyűjtöttek be.

Gondot okoz a guberálás

Mint Borbáth megjegyezte, több városban is kaptak visszajelzést arról, hogy a guberálók kiszedik a ruhákat a konténerekből, szemetet hagynak maguk után, azonban nem tudnak olyan ruhakonténert fejleszteni, amely teljesen guberálóbiztos lehetne. Gyergyószentmiklóson is merült fel ilyen probléma.

Ugyanakkor Csíkszeredában is gyakori jelenség volt, a szelektívhulladék-gyűjtő pontoknál a guberálás.

A Gyulafehérvári Caritasnak egész Erdély-szerte vannak használtruha-gyűjtőkonténerei.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *