Kányádi Sándor (1929. május 10. – 2018. június 20.) költészetéről és éltéről tartott előadást Lőrincz József nyugalmazott irodalomtanár, költő és felesége, Ilona a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Orbán Balázs Intézet által életre hívott Orbán Balázs Akadémia meghívására a héten Székelyudvarhelyen.
– emlékezett vissza az irodalomtanár. Mint mondta, Kányádi számos közönségtalálkozón vett részt, gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt. Ilyen alkalmakkor vitte magával a magyar szót, több versét is előadta, de a közönségnek is tanított néhányat.
Lőrincz József rövid áttekintőt is nyújtott a költő életéről, mint mondta, Kányádi fiatalon elvesztette édesanyját, s bizonyára ez a veszteség is hozzájárult érzékenyebb lelkületéhez, hogy később költő vált belőle. Verseire iskolai évei alatt felfigyeltek, majd színésznek tanult rövid ideig, azonban énekhang és zenei hallás hiányában filológia szakon folytatta tanulmányait.
Az egyetem befejeztével segédszerkesztőként kezdett dolgozni, majd 1954-ben katona lett, tapasztalásairól több vers is született. Később Fodor Sándor író (a Csipike megalkotója) segített neki elhelyezkedni a Napsugár nevű folyóiratnál, amelynél nyugdíjazásáig, 1990-ig dolgozott, munkássága mély nyomot hagyott a gyermekirodalomban.
Kányádi Sándor nem csupán a gyermekirodalmi verseket írt, erőteljesen szólt a felnőttekhez is. A költő elmondása szerint két tájról indult pályája: szülőföldjéről, Nagygalambfalváról, és Petőfi költészetének szellemi tájairól. A petőfies jelleg a lelkes világújító indulatból, a népköltészetbe való belenevelődöttségből, az egyeneslelkűségből adódott – részletezte az előadó.
Kezdetben Petőfi népies stílusában ír a diktatúra motívumairól, majd később műveiben bírálja a rendszer hiányosságait. Szókimondósága miatt például a Sirálytánc című kötetét megjelenése után bezúzzák, mert
nem volt hajlandó cenzúrázni a verseit.
Ha mégis engedett, később kézzel javította a kiadott könyvekben eredeti formáira műveit.
Bár soha nem börtönözik be – vélhetően jó kapcsolatai miatt –, mint kiderült, nyolc kilogrammnyi megfigyelési aktát írtak Kányádiról, amelyre a rendszerváltozás után derült fény.
A kezdeti lelkesedő versei után az aggodalom, elkomorodás jellemzi köteteit, és a romániai magyarság helyzetét foglalja bele munkáiba. Ilyen kötete például a Sörény és koponya, amelyet 1989 végén adnak ki Debrecenben. A kötet a diktatúra lényegét ragadja meg és kifejezi nemcsak személyes, hanem egy egész nép félelmeit. Erdélyben nem is sok, mindössze néhány példány lelhető fel a nyomtatványból – jegyezte meg az előadó.
A kolozsvári miliő, az intellektuális társaság, valamit a fordítások és világirodalmi tájékozottsága révén Kányádi posztmodern verseket is megjelentet (például Teraszon című munkája).
Az 1980-as évek kritikus idejében gyerekversekkel üzent a felnőtteknek,
tisztában volt tettei veszélyeivel, de vállalta a következményeket
– például erről vall Koszorú című versében is –, de kritizálta költőtársait is, akik eleget tettek a diktatúra szabályainak, és a rendszer vezetőiről is megfogalmazta véleményét (Isten háta mögött, Koszorú, Szögesdróteső, Kakukk, Pergamentekercsekre).
Kötészetének visszatérő motívuma a ló, amely sokféle allegorikus, szimbolikus jelentésben fordul elő, magát és a kisebbségi magyarságot ábrázolva. Ugyanakkor többször a fa motívuma is felbukkan, szintén a költőt szimbolizálva (Nyári almafa, Két nyárfa).
Kányádi élete utolsó szakaszában Budapesten élt, de kívánsága szerint, amelyet Kertünk végében című költeményében is megfogalmaz, szülőházának kertjében helyezték örök nyugalomra 2018-ban.
Lőrincz József elmondása szerint Kányádi Sándor érthetően és átérezhetően fogalmazta meg verseit, ezáltal üzeneteit. A költő fontosnak tartotta, hogy művei mindenki számára befogadhatók legyenek.
„Sikerének legnagyobb titka abban állt, hogy saját életének legfontosabb mozzanatai és a múlt minden moccanása benne van verseiben. Nem volt a nagy magyar bánatok költője, ahogy egyesek felróni próbálták, de igazi magyar költő volt, aki a népe sorsát a vállán hordta, segítette népét megmaradni.
ahogy Játszva magyarul versében is fogalmaz, »aki megért s megértet, egy népet megéltet« – zárta Kányádi szavaival az előadást Lőrincz József.
