Akik pénz és taps nélkül tettek Sepsiszentgyörgyért

Akik pénz és taps nélkül tettek Sepsiszentgyörgyért

Sepsiszentgyörgy köztiszteletben álló személyiségeinek 1997 óta ítélik oda a Pro Urbe-díjat, melyet rendszerint a Szent György Napok vasárnapjára időzített ünnepi rendezvényen adnak át.

A kitüntetésre olyan 70. évüket betöltött személyek terjeszthetők fel, akik „pénz és taps nélkül” dolgoztak a város hírnevének öregbítéséért, akiknek önzetlen munkássága, életpéldája követendő mintát jelent a következő generációk számára.

Bár közel húsz évig évente négy-négy személyiség jutott a díj birtokába, mégpedig a város nemzetiségi arányait tükrözve

három magyar és egy román, 2014-től már csak évente egy személyt, illetve négyévenként kettőt, egy magyart és egy románt tiszteltek meg ily módon.

Idén tehát sokéves hagyományt törnek meg azzal, hogy ismét négyen lesznek a város díszpolgárai. Nevesítések már eddig is beérkeztek az önkormányzathoz, de a polgármesteri hivatal április 15-ig meghosszabbította a javaslatok fogadásának eredetileg március 18-ára kitűzött határidejét, ezzel is azt célozva, hogy

kellően átgondoltan szülessenek meg a multikulturalitást is tükröző javaslatok.

A kezdetek óta eddig 96 személyiséget találtak méltónak a Pro Urbe-díjra Sepsiszentgyörgyön.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *